Jó kaja

Egy kedves ismerős esküvőjére kellett sütni egy szakajtó pogácsát.

Ez a recept már többször bizonyított, különféle változatokban, most se maradt meg belőle. A násznép várható számára való tekintettel a pici, kb. 2,5 cm-es szaggatóval készült. Nem mondom, hogy nem edzi az ember monotóniatűrését, mire azt a 3 kg pogácsát kiszaggatja. Szerencsére ez kollektív munka szokott lenni. Egyikünk leül és nyújtja, szaggatja, pakolja a tepsikre. Másikunk keni, szórja, süti. Légkeveréses sütő nélkül sose készülne el öt tepsi telt meg vele.

Gondos előrelátással bedagasztottam egy kenyeret is, hogy egy sütőbemelegítéssel az is megsülhessen. Ahogy az lenni szokott, ez logikus elképzelés maradt.

Rétes- és finomlisztből, krumplival és egész lenmaggal dagasztottam be a tésztát. Kellemesen rugalmas, jó fogású tészta lett belőle, amit cipóvá formázva, sütőpapírral bélelt kistepsibe tettem a második kelesztésre. Viszonylag kevés élesztővel készült, kellett neki időt hagyni.

Az „élet” azonban úgy hozta, hogy mire kisült az 5 tepsi pogácsa, a kenyér nem csak megkelt, de tökéletesen el is felejtődött. Már kézmelegre visszahűlt a sütő, amikor Párom megkérdezte, hogy mi az a szögletes, domború tetejű valami a levesfőző fazék árnyékában, amit a konyharuhával takartam le?

Igen, kitaláltátok, az volt a kenyér, ami a legjobb úton haladt afelé, hogy kibuggyanjon a tepsiből.

Gyorsan visszakapcsoltam a sütőt, hogy mihamarabb felmelegedjen. Közben az egyik tepsibe beletettem a kenyeret, hogy ha sütés közben mégis kidagadna, ne a sütő aljából kelljen kirobbantani. Az egészen megpuhult, remegőssé vált tésztát mozgatni is csak óvatosan mertem, mert ha megsérül a teteje, összeesik és mehet a kukába. Végül hibátlan ízű, bár elég sajátos design alapján készült kenyér lett belőle.

A tanulságot már a szüleinktől is hallhattuk eleget: egyszerre egy dolgot csinálj! Kiváltképp, ha feledékeny vagy. 🙂