Hideg ételek

Sajtos pulykatekercs – esküvői hidegtálra
• 2010. június 09.

Előkerült egy beszélgetés során, hogy sok évvel ezelőtt esküvői hidegtálakat kellett csináljak, 130 vendég számára. Készült ott sok minden, csak a húsokat számba véve citromos és apró golyó fasírt, csabai karaj, szerelmetes húspástétom és persze ez a pulykatekercs.

Akkortájt még kölcsönkért fényképezőgéppel készültek a fotók, olyanok is. Amúgy is még valahol 1-2 megapixel környékén járt a technika.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Citromos és magyaros fasírt, most hidegtálra
• 2010. június 07.

Születésnapot köszönteni gyűlt össze a család egy része. A helyszűkére és az iskoláskor alatti gyerekseregre való tekintettel büféasztalt szerveztünk, nem csak ülve fogyasztható meleg ebédet. Erre vittük ezt a fasírtot is.

A vagdalthús mindig biztos befutó, mindenki szereti. Előző nap meg lehet sütni és egy munkával többféle is készülhet. Most kétféle ízesítéssel sütöttük, az egyik ez a citromos, a másik hagyományosabb, paprikás. Az alap massza egy pontig együtt gyúrható meg, utána kell csak kettészedni és eltérően fűszerezni, no meg sütni.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok, Hideg ételek Nincsenek megjegyzések →

Ínyenc pástétom, tésztában sütve
• 2010. május 30.

A nagy klasszikusok egyike a tésztában sült pástétom. Elkészítése nem bonyolultabb egy átlagos süteménynél. Lehet kész leveles tésztát venni hozzá, de érdemes a recept szerint meggyúrni, mert nagyon jól nyújtható, rugalmas, nem szakadós fajta, amivel könnyű dolgozni.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Technikák - trükkök 1 megjegyzés →

Mogyorós roquefortkrém kenyérre vagy mártogatni
• 2010. május 18.

Apróság, semmiség, talán nem is érdemes leírni. Hátha más is úgy van vele, mint én, hogy időnként a legegyszerűbb ötletek nem jutnak az eszébe akkor, amikor gyorsan össze kéne valamit dobni.

Az elkészítése úgy 5 perc, hogy már a forgókéses aprítót is elmostuk. Lehet játszani a sűrűségével. Ha kenyérre, szendvicsbe szánjuk kevés tejföllel dolgozzuk össze. Többel, ha mártogatósnak szánjuk, és sokkal, ha salátaöntet lesz belőle.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Hideg ételek Nincsenek megjegyzések →

Tokapecsenye, bomba, baleset
• 2010. április 29.

Aki tart a bombázástól, az ide se nézzen!

Ez igazi, többszörös bomba volt: kalóriabomba, koleszterinbomba, viszont ízbomba is (de nem ám az ételízesítő).

GÉva barátosnénk sütött egyszer fantasztikus tokaszalonnát, egy disznótorban. Addig nyaggattam, amíg elmondta a receptjét, azok csodálkozásával, kiknek a kisujjában van, nem is értik miféle recept után kérdezősködök.

Maradt a minapi májas után egy kis darab szép, húsos tokaszalonna. Ezt sütöttem meg komoly áldozat árán. Eredetileg hideg kajának szántam, mint a jó húsos töpörtyűt, de végül nem érte meg a kihűlést.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok, Hideg ételek 2 hozzászólás →

Tejszínes kenőmájas – ennél tudjuk mit eszünk
• 2010. április 28.

Ismét beállt nálam a csömör a bolti kenőmájasok összetétele és ára láttán, aminek egyenes következménye, hogy májast csináltam.

Egy olyan receptet vettem elő, amit eddig mindig elhalasztottam. Most adva volt egy fél doboz bontott tejszín, nem kellett azzal foglalkoznom, mihez használom el a másik felét.

A Nagycsarnokban járva vettem a csirkemájat és egy helyen nagyon szép tokaszalonnát kínáltak, az se maradhatott ott.

(tovább…)

Kategória: Belsőségek, Hideg ételek 2 hozzászólás →

Csicseriborsó krém, ami akár hummusz is lehetne
• 2010. április 15.

Vettem egyszer egy zacskó csicseriborsót. A feléből főztem is valamit, de a többiek nem fogadták kitörő lelkesedéssel, így aztán hosszabb ideje kerülgetem már.

Végül elszántam magam – vállalva azt a kockázatot, hogy egyedül kell megegyem – és beáztattam egy napra. Közben volt időm összeolvasni rengeteg receptet, és örömmel láttam, hogy ezt is mindenki másképp csinálja, nagyot tehát nem hibázhatok.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Húsmentes fogások 2 hozzászólás →

Húsvéti maradékok, avagy mit kezdjünk a tojásainkkal
• 2010. április 07.

Nem ritka, hogy túlméretezzük az ünnepi készülődést, aztán ott állunk a maradékokkal.

A tojás különösen kiszámíthatatlan, hiszen nehezen tervezhető az érkező locsolkodók “fogyasztása”. Megesett már az is, hogy valamelyikük nem hogy apasztotta volna a készletet, de rózsás hangulatában ottfelejtett egy egész zacskó összegyűlt tojást. Így aztán megelőzendő, hogy egy évre előre megunjuk a keménytojást, pácoljuk be egy részét.

Hmmm, most visszaolvasva a címet elkezdtem röhögni, nem kicsit sikerült félreérthetőre. Kíváncsi vagyok hány pornókereső fog ez alapján idetalálni – legnagyobb csalódására.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Technikák - trükkök 2 hozzászólás →

Böjtös karfiolkrém kenyérre
• 2010. március 31.

Hétvégi piacozás alkalmával hazahoztunk egy szép fej karfiolt. Igazából nem volt semmi előre megfontolt szándék a dolog mögött, egyszerűen megtetszett.

Ezúttal valami más kellett készüljön belőle, a legtöbbször rakott karfiollá alakul. Azért a hagyományoktól való el nem rugaszkodás érdekében, egy részéből leves lett, a nagyja viszont krémmé alakult.

Az elkészítése roppant egyszerű és nem csak böjti időben finom egy jó kenyérrel, például ilyen ropogós fajtával.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Hideg ételek, Húsmentes fogások Nincsenek megjegyzések →

Sütve abált szalonna és zsírolvasztás házilag
• 2010. március 25.

Ez nagyon régi recept, abból az időből származik, amikor a percet még percznek írták és természetes dolog volt, hogy otthon sütik ki a zsírt. Manapság ez már csak disznótorban szokás, bár aki érezte már az iparilag préselt gumizsír és a házilag olvasztott közötti különbséget, könnyen ráveszi magát erre a feladatra. Ha pedig meglátjuk a 2000 Ft fölötti áron kínált töpörtyűket, egyenesen kényszert érezhetünk egy kis sütögetéshez. Ilyenkor nézzünk szépen a hentesre, és vágassunk egy csinos csíkot a mangalica zsírszalonnából, mert abáltnak az az igazi.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Technikák - trükkök 2 hozzászólás →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos