A fokhagyma nem csak ételek fűszerezésére használható, és nem csak a gyógyító erejére számíthatunk, a fokhagyma egyszerűen finom. A tavasz végén, nyár elején kapható friss fokhagyma még kevésbé csípős mint az, aminek a héja már zörgősre száradt. Ebből az új fokhagymából érdemes különböző, üvegben tartósított finomságokat befőzni. Nagyon finom „savanyúság”, de akár magában elcsipegetve is ellenállhatatlan.
(tovább…)
Kategória: Befőzés Nincs megjegyzés →
A fokhagyma az egyik legsikeresebben globalizálódott fűszernövény. Volt rá ideje, hiszen több ezer évvel ezelőttről is maradtak fenn olyan leletek, amik az elterjedtségét mutatják. A Közép-Ázsiából indult hagymaféle az ókori Egyiptomban szent növénnyé vált. Ebben nyilván nem elsősorban érdekes megjelenésének, gerezdes felépítésének volt szerepe, sokkal inkább a felismert gyógyhatásának. Egyiptológusok találtak arra utaló feljegyzéseket, hogy a piramisokat építő munkások napi fejadagjában 4 fej fokhagyma is szerepelt. Tekintettel a járványveszélyre és az építők egészségének, erőnlétének fontosságára, ez bizonyára bölcs döntés volt.

Gyógynövényként való megbecsülése az évezredek múltán sem csökkent, sőt az egyik olyan növényről van szó, aminél alapos kutatások alá is támasztották a megfigyelt gyógyhatást. Fertőtlenítő, baktériumölő hatása miatt háborús időkben sebgyógyításra is eredményesen használták, de a hosszú utakra a tengerészek is sok fokhagymát vittek magukkal. A középkori járványok idején még a pestis ellen is hatásosnak tartották, szerencsére ma nem ezért szeretjük.
(tovább…)
Kategória: Egyebek Nincs megjegyzés →
Ez a tegnapi gombás tokány félre tett részének továbbfejlesztése, ahogy ígértem.
Jó példa arra, hogy egy főzéssel és pár perc plusz munkával két étkezésre is tudunk változatosan főzni.
A hajdinát pedig ajánlom mindenki figyelmébe. Bár a bio/reform étkezést követők ébresztették fel Csipkerózsika álmából, érdemes átvenni egyszerűen a finomsága okán. Valaha a szegény emberek konyháján volt mindennapos a hajdina kása, aminek jelenléte a magyar konyhán alighanem a honfoglalást megelőző korokra nyúlik vissza. Ma az egészséges és változatos táplálkozás jegyében érdemes újra felfedezni, hogy kiléphessünk a krumpli-rizs-tészta bermudaháromszögből.
(tovább…)
Kategória: Disznóhúsok Fogyókúra Nincs megjegyzés →
a tegnap esti vihar. Fél kilenc előtt pár perccel készült az első két kép, az utolsó negyed tíz körül.

Egészen ólomszürke volt a felhő, ami nagyon éles határvonallal nyomult nyugatról kelet felé.
(tovább…)
Kategória: Egyebek Nincs megjegyzés →
A fokhagyma nem csak ételek fűszerezésére használható, és nem csak a gyógyító erejére számíthatunk, a fokhagyma egyszerűen finom. A tavasz végén, nyár elején kapható friss fokhagyma még kevésbé csípős mint az, aminek a héja már zörgősre száradt. Ebből az új fokhagymából érdemes különböző, üvegben tartósított finomságokat befőzni. A következő napokban néhány ötletet adok a friss fokhagyma befőzésére.
(tovább…)
Kategória: Befőzés Nincs megjegyzés →
Most már nem csak tölteni valóan zsenge, apró tököcskék vannak a piacon, hanem gyalulhatóra nőttek is. Kedvenc savanyúságosunknál mindig van egészen frissen gyalulva is, így aztán különösebb munka nélkül főzhető meg ez a villámgyors főzelék.
Ezen most egészen hagyományos fasírtgolyók voltak, de hústalan napokra a gombafasírt lehet az igazi feltétje.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Húsmentes fogások Kímélő ételek, diéta Nincs megjegyzés →
Adva volt egy doboz gomba, amit már meg kellett főzni, mielőtt teljesen megszomorodik.
Adva volt egy darab disznócomb is, amit sejtve, hogy apróhúsként végzi, szépen feldarabolva tettem el.
E két adottság mentén elkezdtem vacsorát főzni, ami közben persze az ihlet is megjött. Az elkészült tokány felét továbbfejlesztettem holnapi vacsorára, így azt holnap is fogom megmutatni.
(tovább…)
Kategória: Disznóhúsok Fogyókúra Nincs megjegyzés →
A gyümölcslevesek királya a mi szemünkben a meggyleves. Szerencsére nem kell hozzá sok gyümölcs, így már szezon elején is megkockáztatható egy jó marékkal.
A hagyományos módon készítve is finom levesnek izgalmasan egzotikus csavart ad a kókusztej és a vörösbor. Érdemes kipróbálni!
(tovább…)
Kategória: Desszertek Levesek Nincs megjegyzés →

Kata a mostani forduló háziasszonya szabadban való főzésre hívott. Az esetek jó részében ez társasági alkalom, amire érdemes alaposan felkészülni. Ilyen készülést igénylő dolog a kolbász töltése is, de garantáltan a maximális pontszámot fogjuk kapni érte vendégeinktől.
Az egyik legfinomabb grillezni való a kolbász. Nagy kincs, ha van biztos beszerzési forrás, ahol finom fűszerezésű, porcoktól és egyéb bele nem valóktól mentes kolbászt vehetünk. Az igazi, ha saját magunk töltötte kolbásszal kápráztathatjuk el az összegyűlteket. Ez korántsem olyan nehéz mint hinnénk, és bármelyik városi konyhában megvalósítható.
(tovább…)
Kategória: Disznóhúsok Grillezés 3 hozzászólás →
Valahol azt olvastam, hogy tulajdonképp bármiből lehet pestot készíteni. No, ha bármiből, akkor most lévén az új zöldborsó szezonja, próbáljuk ki abból.
Ha veszünk egy kilónyi zöldborsót, abból jut egy finom levesre és ehhez is. Szerintem szénhidrátfogyasztók akár pestos tésztát is csinálhatnak belőle, az is nagyon finom lesz.
(tovább…)
Kategória: Fogyókúra Húsmentes fogások Nincs megjegyzés →