Kétféle fűszeres lábszár

Igazi téli, húsevőket jóllakató fogás, kétféle húsból. A marhalábszár mellett ugyanaz disznóból is kerül bele. A disznó lábszár tulajdonképp a kicsontozott, bőr nélküli csülök, amit a Nagycsarnokban járva vettem.

Aki szereti bőrös csülökből is készítheti, de akkor is le kell venni a bőrét is kockákra vágva már a marhahússal együtt betenni a lábosba. Hamarosan ismételni fogom, mert amikor készült, még nem volt lassúfőzőm, pedig ez abban készítve  különösen finom lehet.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Marhahúsok Nincs megjegyzés →

Nyomozzunk együtt!

Mai nyomozásunk tárgya egy üveg, illetve nem is egy, hanem rögtön több is.

Nyomtalanul eltűnt sehol sem lelhető föl – legalább is, ahol kerestem. Többféle méretben létezik, 2 decitől fél literen túlig.

Igazi feladata az lenne, hogy kocsonyát, pástétomot és olyan dolgokat őrizzen meg, amiket egyben kell kivarázsolni az üvegből a tálaláshoz.

(tovább…)

Kategória: Egyebek 1 megjegyzés →

Görög kocsonya

Tudom, hogy a minap volt kocsonyafőzés, amiről be is számoltam, de hát most van a szezonja.

Ez nem az idei szezonban készült, de eszembe jutott, hogy érdekelhet mást is. A képen jól látszik milyen eredményre vezet, amikor a család kevéssé kocsonyarajongó tagjai rákezdenek az „ugye nem főzöl olyan sokat” kezdetű tirádára. A hús mennyisége már adott, csak a lével lehet takarékosan bánni, csökkentve ezzel a kész kocsonya mennyiségét. Az amúgy csapnivaló képen az azért kivehető, hogy ez a kizárólag színhúsos kocsonyát fogyasztók adagjából vágott szelet, mert ilyen kevés lével már vágható is.

Az eredeti recept színhúsból főzi és zselatinnal szilárdítja. Aki nem utálja a bőrös részeket, nyugodtan csinálhatja csülökből, esetleg egy körömmel kiegészítve.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Hideg ételek Nincs megjegyzés →

Gyors réteslisztes rozskenyér

Azt nem mondom, hogy hirtelen felindulásból sütöttem ezt a veknit, mert felindulva a marhahús megsütésére voltam, de ha egyszer jön a jelzés, hogy fogytán a kenyér, csak kell sütni valamit.

Gyorsan felleltároztam a lisztkészleteket és kiolvasztottam egy kocka élesztőt. A Karácsony óta a hűtőben pihenő kovász most nem került sorra, csak nem lesz baja a következő kenyérig.

Most se tudok pontos receptet adni, mennyiségekkel, mert most sem használtam a mérleget. Legyen ez bíztatás a kenyérsütéstől félőknek, nem akkora varázslatról van szó, ami csak akkor sikerül, ha mindent pontosan betartunk. Az is igaz, hogy a kenyereim nem reprodukálhatóak, akkor is mindig másképp sikereülnek, amikor ugyanazokból a lisztekből dagasztom.

(tovább…)

Kategória: Kenyér Nincs megjegyzés →

Baconbe szőtt húscipó

A világ sok blogján megfordult már ez a szalonnába csomagolás, ami annyira látványos, hogy ki kellett próbáljam.

Nem olyan nagy ördöngősség megszőni a bacon szalonnát, de tapasztalatom szerint érdemes hűtőhidegen dolgozni vele, akkor merevebb, könnyebb megfogni. A látványon túl hasznosan megakadályozza a hús kiszáradását és még egy kis plusz ízesítésül is szolgál.

A dolog azzal kezdődött, hogy vettem egy darab marhahúst, amiből vörösboros ragut terveztem. Amikor pucoláshoz kézbe vettem, úgy döntöttem, hogy túl száraz, rostos a hús, jobban járok vele, ha ledarálom. Daráltam bele egy vastagabb szelet szalonnát is, megelőzendő a fojtósságát.

(tovább…)

Kategória: Marhahúsok Technikák - trükkök 1 megjegyzés →

Karácsonyi leveles pogácsa

Karácsony ugyan az édes ízek fő szezonja, jól tud esni egy kis sós süti is, hígítani a tömény édességet.

Nem túl bonyolult az elkészítése, csak annyira kell előre gondolkodni vele, hogy pihenhessen egy éjszakát a hűvösön.

Szinte elronthatatlan recept és a gyönyörű leveles pogácsák titkot őriznek, csak kóstolásra derül ki, hogy sajtosak.

50 dkg liszt
15 dkg margarin
10 dkg disznózsír
fél kocka élesztő
2 tojás
tejföl
só (bors, szerecsendió)

20 dkg reszelt sajt

(tovább…)

Kategória: Sós sütemények 6 hozzászólás →

Kocsonya lassúfőzőben

Gőz erővel ismerkedek az új technikával, és mi lenne inkább lassúfőzőbe való, mint egy kocsonya.

Szilveszter napján, délidőben a városban járva elkanyarodtam a Nagycsarnokba. Gondoltam már mindenki csomagol, próbál szabadulni az áru végétől és pang az egész csarnok. Ezzel szemben nyelvvizsga nélkül alig lehetett bemenni, annyi volt a turista, az egyébként is jókora tömegben. Úgy látszik nem csak én éreztem úgy, hogy éhen halunk az előttünk álló 4 napban, ha nem vásárolok még valamit. A turistasereg igen jópofa látvány volt, ahogy az ünnepre öltözött dámák, hosszú bundákban verekedték át magukat a zöldséghegyek és húsospultok között, miközben férjeik szorgalmasan fényképeztek.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Hideg ételek 2 hozzászólás →

Az újévi, nem is tudom milyen lencsénk

Nem hittem, hogy egy sima lencse is tud még meglepetést okozni.

A dolog úgy kezdődött, hogy az év utolsó piacra menése előtt meglepve láttam: egy szem lencse sincs idehaza. Igazán komoly készleteket tartok, most is volt bab, meg csicseri- és sárgaborsó, hogy csak a hüvelyeseket említsem, de pont lencse és pont Újév előtt nem. Nagy baj azért nincs az ilyesmiből, jóformán még az édességes is félkilónként kimért lencsét kínált az év utolsó napjaiban. Hoztam is egy zacskóval, hogy a hentesutánzatoknál beszerzett füstölt dagadót legyen mivel tálalni, és az ezévi gazdagságunkat is bebiztosíthassuk.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Egytálételek 2 hozzászólás →

Lassú csirkecombok – képtelen recept

Elkészíteni egyáltalán nem volt képtelenség, megenni pedig még annyira sem, pusztán fényképezni felejtettem el, ami tényleg képtelen állapot(ot okozott).

Ezzel avattam fel a Karácsonyra érkezett lassúfőzőt. Átolvasva sok receptet – elsősorban amerikait, hiszen ott honos ez a technika – kitaláltam a saját verziómat. Teljesen átlagos, itthon talált hozzávalókból készült egytálételként tüntettük el.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Egytálételek Szárnyasok Nincs megjegyzés →

Boldog új esztendőt

kívánok minden erre vetődő olvasónak és blogot szerkesztő konyhásnak!

Söpörjétek ki az elmúlt évben összegyűlt rosszat, bajt és bánatot, hogy az új esztendőt szeretetben, egészségben, sikeresen tölthessétek!

Kategória: Egyebek 4 hozzászólás →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos