Húsleves lassúfőzőben

Újabb tesznek vetettem alá a karácsonyi ajándékot. Ezúttal húslevest főztem, amire úgyis minden recept azt írja, hogy épp csak gyöngyözve főzzük, jó sokáig.

Hozzávalóként húsos karajcsont jött velem a piacról, egy bő kilónyi. Sárgarépa, petrezselyemgyökér, egy karalábé, fél nagy zeller, negyed kelkáposzta alkotta a bezöldségelést.

Annyit dicsérte már Szepyke a hús előzetes forrázását, hogy azt is kipróbáltam, ha már úgyis kísérleti leves készült. (tovább…)

Kategória: Levesek Technikák - trükkök 1 megjegyzés →

Savoy tekercs – egytálétel vagy feltét

A recept nevére nem tudok magyarázatot, hiszen a Savoy sokkal inkább volt a luxus, a mondén élet szimbóluma, mint egy ilyen egyszerűségében  nagyszerű étel névadója.

Nyilván lehetne csúcsgasztronómiai hozzávalókból készíteni – speciális krumplit, sajtot és sonkát előírni – de aligha adna annyi többletet hozzá, mint amennyivel az árát emelné.

Célszerű előre gondolkodva több krumplit megfőzni valamelyik ebédhez, és utána egyik napra ütemezni a készítését, így egy főzéssel és pucolással megvan két fogás. Ha lehet kicsit szétesősebb fajta krumplit válasszunk, abból jobban összeáll a lepény, amiben nincs külön kötőanyag, a krumpli keményítőjén kívül. A hozzávalók egyszemélyes adagra szólnak!

20 dkg főtt krumpli
fél fej hagyma
5 dkg sonka
5 dkg reszelt sajt
olaj

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Egytálételek 1 megjegyzés →

Tejbe-nem-gríz

Bonyolult receptet senki se várjon, ahogy mondják: egyszerű, mint a faék. A tejbegríztől leginkább abban különbözik, hogy nem búzadara főtt a láboskámban, hanem tápióka.

Gyerekkori emlék nekem ez a sok pici fehér gyöngy (vadászoknak sörét), ami a tejben megfőzve átlátszó üveggyönggyé válik. Annak idején németországi rokonok küldték a vasfüggöny mögött éhező gyerekeknek. Éhezésről ugyan nem volt szó, de egy kis érdekességre – kiváltképp, ha az még édes is – minden rendes gyerek kapható. Ezek szerint rendes gyerek voltam.

Ezek a gyöngyöcskék a trópusi világ egyik legelterjedtebb növényének, a maniókagyökérnek feldolgozásakor készülnek. A felaprított, megőrölt gyökér keményítőjét készítik különféle méretű gyöngyökké. Én az apró, 2 – 3 mm-es golyókkal ismerkedtem meg annak idején, most is az számomra A tápióka. Időnként veszek egy 20 dkg-s zacskóval az Ázsiában, annyi nálam akár évekig is eláll (csavaros üvegbe áttöltve), nem gyakori a tápiókafőzésbe torkolló nosztalgiarohamom. Este ilyen rohamom volt, sebtiben neki is láttam egy adagnak.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Tejes ételek 3 hozzászólás →

Karácsonyi madár

Ha már az idegen tollaknál tartok, jöjjön még egy tollas jószág. Ajándékba kaptuk ezt a mézeskalács karácsonyfadíszt. Annyira tetszett, hogy azonmód fel is tettük a fára. Ajánlom mindenkinek az alapos megfigyelését, mert anélkül lett nagyon mutatós, hogy írókázott volna, márpedig én is attól félek a legjobban.

(tovább…)

Kategória: Aprósütemények Egyebek 2 hozzászólás →

Hústalan malacleves

A malacleves nevet a Lányommal együtt adtuk ennek a levesnek, amikor együtt főztünk valami tartalmas, egytálétel számba menő gyors kaját. Malachús ugyan semennyi sem kell bele, viszont benne van minden, amire a malacok is visítva rárontanak.

Olyan recept, amit az ember hazaérve 10 perc alatt feltesz főni, és amíg lecuccol, átöltözik – egyszóval hazaér – meg is fő, tálalható.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Egytálételek Levesek Nincs megjegyzés →

Egyszerű mustáros tarja – idegen toll

Anyósom se gondolta volna, hogy egyszer a főztje az internetre kerül. Márpedig ez volt a főétel unokájának születésnapi ebédjén, amin Ő volt most a vendéglátó. Sohase a magas gasztronómia volt a világa, elég szűk anyagiak között neveltek fel öt diplomás gyereket, az volt a lényeg, hogy jusson valami az asztalra.

Ennek megfelelően semmi rendkívüli sincs a recept hozzávalói között, és az elkészítése se igényel gasztrocsillagokat. Az eredmény viszont igencsak finom, nyugodtan felkerülhet egy családi összejövetel menüjébe. Pontos mennyiségek nincsenek, a társaság nagyságától függ, és az ilyen fogásokat gyakorlatból készíti, nem receptből.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Disznóhúsok Nincs megjegyzés →

Habos karfiol – kezdőknek is

Amikor ilyen egyszerű kaja készül, mindig elbizonytalanodom, szabad-e fényképezni és bejegyzést írni róla. Nagyon sok főzőcskéző olvasónak nyilvánvaló dolog, rég túl van azon, hogy egy ilyennel újdonságot mondhatnék.

Aztán eszembe jut az, hogy újoncok is vannak, a konyhában, akiknek minden recept új. Tizenéve a konyhalistára érkezett egy bátortalan kérdés egy addig hallgató levelezőtársunktól. Az iránt érdeklődött, hogy miképp kell érteni a megfuttatni kifejezést? Azt azért sejtette, hogy nem kell egy kört szaladni az edénnyel a háztömb körül, de a kifejezést nem ismerte. Ekkor szembesültem azzal, hogy sokan nőnek fel úgy, hogy otthon nem tanulnak bele a konyházásba. Sokféle oka lehet ennek, a szülők általi túlzott kímélettől (te csak tanulj) a panelkonyhák egyszemélyes méretéig, de ez nem is lényeges. A lényeges az, hogy ha tudunk, segítsünk nekik. Ez a recept jó szívvel ajánlható kezdőknek (is).

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Egytálételek Húsmentes fogások Nincs megjegyzés →

Vízkeresztről

Vízkereszt ünnepéről már többen írtak ismertető emlékezést, én csak a nevének eredetéről.

A vízkereszt kifejezés a víz megkereszetelését őrzi, vagyis a megszentelését. A nyugati kereszténységben ez a szertartás nem őrzi azokat az elemeket, amikből eredeztethetjük. A keleti szertartás egyik mozzanataként ugyanis a keresztet a vízre helyezik, ezzel megkeresztelve azt. Ez templomi szertartásoknál a keresztelő medence vize lehet, de tengerparti helyeken, ahol az emberek életében a víz kiemelt fontosságú, akár maga a tenger is. A kép Santorini szigetére vezet.

(tovább…)

Kategória: Egyebek Nincs megjegyzés →

Poncichter pogácsa

A poncichter névből már sejthető, hogy a recept eredete kapcsán Sopronba látogatunk. Az ott élt németajkú lakosságot hívták poncichtereknek. Ezt a nevet onnan kapták, hogy szorgos földművesként kihasználták a sorok közeit is arra, hogy babot termeljenek, ami segített átvészelni a telet. A babtermesztő, Bohnenzüchter szó torzult poncichterré.

A babot nagyon sokoldalúan használták, rengeteg babos receptjük volt, ez a pogácsa is ilyen. Az év végi időszak édesség túltengése után még nem vitt rá a lélek, hogy édes sütemény receptekkel terheljem fogyást fogadott látogatóimat, még csak sós süteményre vetemedek.

A receptben szereplő adag hatalmas, két kilónyi pogácsa lesz belőle. Ha nem várunk nagyobb társaságot, nyugodtan felezzük, harmadoljuk.

(tovább…)

Kategória: Sós sütemények 1 megjegyzés →

Somogyi felvágott diétás változatban is

Nagy szalonnakockákat tartalmaz a paprikás ízesítésű somogyi csípős – vagy nem csípős, ízlés szerint. Érdemes otthon is kipróbálni az elkészítését. Egy húsdarálón és botmixeren kívül semmilyen felszerelést sem igényel, a vastag műbél kanállal is betölthető. Akár folpackkal bélelt püspökkenyér formában is készülhet, csak érdemes lepréselni valamilyen nehezékkel, hogy kevésbé legyen szétesős, amikor kihűl.

1 kg sovány hús (comb, lapocka)
30 dkg zsírszalonna vagy csirkemell
1 dkg szép színű édes paprika
1 tk erős paprika (elmaradhat)
1 tk őrölt bors
3 gerezd fokhagyma
2 dkg só

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Hideg ételek 1 megjegyzés →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos