Jó kaja

A bab valamikor a szegény ember eledele volt. Megnőtt a kerítés mentén, a kukorica közén, a szőlőben. El lehetett tartani egész télen és tápláló receptek alapja volt. Arról nem tudtak, hogy mennyi szénhidrát, fehérje, stb. van benne, de azt érezték, hogy erőt ad a munkához, amiből mindig akadt bőven. Ma már kevésbé fontos az energiatartalma, elfelejtenünk  azonban továbbra sem szabad, sokoldalúan használható, adott esetben hús helyettesítésére is.

50 dkg szárazbab
1 fej hagyma
3 – 4 gerezd fokhagyma
2 zsemle
2 tojás
morzsa
só, paprika, csombor, őrölt koriandermag, petrezselyemzöld

(tovább…)

Ilyen az, amikor a Leány is helyet követel Magának a konyhában.

Vacsorára szánta volna szegény feje, de ahogy sütötte, úgy párologtak el. Talán túl nagy volt a huzat?

A receptje olyan egyszerű, hogy szinte szégyen leírni, de hátha akad, aki nem ismerte fel a képről.

(tovább…)

A karaj ugyan a disznó egyik nemes húsrésze, azonban tud rettentő száraz lenni. Érdemes vele különféle trükköket csinálni, hogy szaftosabbá, és ízesebbé is tegyük. Ez a recept is ilyen trükközésről szól, a minapi ebédünkről.

Előkészítésként a kicsontozott karajról lefejtettem a vastag, ezüstszínű bőnyeget, ami csúnyán összehúzná sütés közben. Éles késsel, a deszkával párhuzamosan tartva, csigaformán felvágtam, hogy egy nagy szeletként lehessen kiteríteni. Persze egy fél kilós karajból szelet nemigen lesz, legfeljebb nadrágszíj. Ezt a húslapot még ki is klopfoltam, hogy korrigáljam a vágástól egyenetlen vastagságát. Amikor idáig kész lett, megsóztam és megborsoztam, vékonyan megkentem a pestoval, majd lehetett a tölteléket rápakolni.

(tovább…)

Ez olyan édesség, amire Nagyapám azt mondta volna, hogy „bűnösen jó”. Ráadásul amilyen finom, olyan könnyű elkészíteni. A csokival való bevonás ugyan jár egy kis pepecseléssel, de még a lustábbaknak sem ajánlom, hogy lehagyják, ez a recept így finom.

Két helyen is szerepel benne kókuszsír. Ez nagyon sokféle, főleg csokizós édességnél használható remekül, érdemes egyszer felhajtani egy adaggal. Arra kell figyelni, hogy többféle létezik. Lehetőleg azt a fajtát vegyük, ami szobahőmérsékleten leginkább egy darab szappanra hasonlít, egészen kemény, csak 40 fok környékén olvas. Ha ezzel csináljuk a csokibevonatot, keményre megszárad és nem ragad azonnal a kezünkhöz, meg a darabok egymáshoz sem.

10 dkg dió
10 dkg mandula
20 dkg cukor
1 – 2 ek kókuszzsír

20 dkg csoki
2 ek kókuszzsír

(tovább…)

Sok éve már, hogy a magam sütötte kenyeret esszük. Szép lassan rutinná vált, nem szenvedéllyé. Mivel mérleget ritkán használok, nem szoktak egyformák lenni a kenyereim, még ha ugyanazt a nevet adhatnám is nekik.

Általában formában sütöm, mert meglehetősen lágy a tészta, elterülne kelés közben. Nem kenyérsütőgéppel dagasztok, hanem egy karos dagasztóval, ami igen erőteljesen megdolgozza a tésztát. Azt figyeltem meg, hogy a kezdetben kemény tészta, pár perc dagasztás után ellágyul, ragacsossá válik. Ettől még finom lesz, sőt a maga módján szép is, de csak formában süthető. Sokféle lisztet kipróbáltam már, egészen a legendás tüskeszentpéteriig, a helyzet alapvetően nem változott.

(tovább…)

A bor utóbbi évtizedekben tapasztalható reneszánsza mellett továbbra is csendes háttrészereplő a fröccs. Sok félreértés, lenézés övezi, hiszen kapcsolódott hozzá egy rossz szemlélet, miszerint amelyik bor tisztán alig iható, az jó lesz fröccsnek. Ez így persze nem igaz, még ha nem is feltétlenül valamelyik trendi pincészet zászlós borát kell használjuk hozzá. Ennek a sokféleképp elkészíthető italnak a receptjei ma picit aktuálisabbak a szokottnál, hiszen egy olyan korszakra emlékezünk, amikor sokkal általánosabb volt a fogyasztása. A sokféle keverési arány és pohár méret szerinti fröccs mind saját nevet is kapott, melyek gyakran játékos hangulatú elnevezések, letűnt korok szóhasználatát idézve.

(tovább…)

Talán nem idegen a mai nap hangulatától ez a recept. Az 50-es évek hiánygazdálkodása, bolti kínálata erősen próbára tette a háziasszonyok találékonyságát. A háborús időszakokhoz hasonlóan előkerültek a hamis, az „olyan mint” receptek.

Nem tart sokáig az elkészítése és remek konyhához szoktató játék már kiscsoportos gyerkőcöknek is. Végre egyszer úgy gyurmázhatnak, hogy nyugodtan meg is ehetik.

A hozzávalókból nem lesz nagy adag, érdemes a többszörösével nekiállni, lelkes fogyasztó úgyis kerül hozzá.

2 dkg búzadara
15 dkg sült tökhús
10 dkg mandula
kakaópor

(tovább…)

Gondolkodtam, mit lehetne egy ilyen napon a blogba feltenni. Nemzeti ünnep van, de valahogy nem kapcsolható hozzá semmilyen étel sem. Érdekes módon zeneileg egyértelműen azonosítható, hiszen Beethoven Egmont nyitányát hallva rögtön 1956 fekete-fehér képei juthatnak eszünkbe. Nem véletlen, hogy ételre nem asszociálunk, az a korszak nem a gasztronómiáról szólt, jó esetben a jóllakásról.

Érdekes figyelni az október 23-ról készült felvételeket, beszámolókat. Van egy fantasztikus hangulata, amit átélni életre szóló élmény, meghatározás lehetett. Érzek párhuzamot egy évtizedekkel későbbi korszakkal. Valami hasonlót élhettünk át 1989-90 körül, amikor élt bennünk egy eufória, éreztük, hogy körülöttünk a történelem alakul, hihettük, hogy ennek részei vagyunk. Érdemes volt híreket hallgatni, újságot olvasni, mert minden napnak megvoltak a fontos történései, amire oda kellett figyelni. Érezhettük, hogy egy közös cél, a nemzeti szuverenitás elérése, összefogja az országot, és minden más érdek csak ez után következik. Hol érdekelt, hogy majd ez a sorrend megfordul? Hol érdekelt, hogy mindez egy világpolitikai játszma lecsapódása az életünkben? 1956 októberéhez hasonlóan lehetett egyirányba húzni, lehetett a nemzet közösségét érezni, az életre szóló élményt magunkba szívni.

(tovább…)

Nincs személyes tapasztalatom Izrael gasztronómiájáról, így a recept autentikusságát is csak az adja számomra, hogy egy ott élő főkonyhatündértől származik. Az alapanyagok között semmi olyan sincs, amit idehaza ne használnánk akár napi szinten is. Egyedül a fűszerezése az, ami magán viseli a keleti konyha hatásait. Érdekes kontraszt a salátában a puhára főzött padlizsán mellett a ropogós hagyma.

(tovább…)

Nem ritka, hogy a menüt az határozza meg, minek láttán kapok ihletet a piacon. Ez is attól került az asztalra, hogy nagyon szép, malacnak árult császárhúst kínáltak. Ha már kínálták, hát engedtem a jó szónak és elhoztam egy szabályos formájú darabot. Egészen malac már nem volt egykori gazdája, hívjuk inkább süldőnek. Mindenesetre zsenge, húsos darab volt, szép bőrrel és épp csak egy szűk centi szalonnával. Az ilyet az Isten is egybesült pecsenyének teremtette.

(tovább…)