Sütőtökös rétes
A rétes nem csak finom, hanem tulajdonképp egyszerű is, csak meg kell békéljünk a kész réteslappal. A házilagos nyújtásnak úgyis elég kevesen bátorkodnak nekiállni. Megtestesíti az ideális tészta : töltelék arányt, ennél kevesebb tészta esetén kanállal ehetnénk a tölteléket. Így ősszel az évszakfüggetlen túrós és mákos mellett süthetünk sütőtökös rétest is.
A rétesekhez szinte recept se kell, pici fantáziával felleltározva a kamra tartalmát, kitalálhatunk sokféle tölteléket. Így esett ez is, hogy a sütőtökös rétesbe belekéredzkedett néhány ráncosodó alma.
A sütőtökös rétes töltelékének legmacerásabb része a tök előkészítése. A körte formájú tököt vegyük, mert simább a héja és van esélyünk nyersen lehámozni. Vágjuk fel a tököt, kaparjuk ki a magjait, hámozzuk meg, és gyaluljuk, reszeljük le. Szórjuk meg kevés (barna) cukorral, ízesítsük fahéjjal, gyömbérrel, szerecsendióval. Ha van kéznél, reszeljük bele egy narancs héját is, de kevés apróra vágott dióval sem fogjuk elrontani. Alaposan keverjük össze.
Vizezzünk be egy nagyobb konyharuhát, majd nagyon alaposan csavarjuk ki. Terítsük az asztalra, és erre a nedves ruhára terítsük rá az első réteslapot. Ecsettel, kenőtollal kenjük meg kevés olvasztott vajjal vagy olajjal. Terítsük rá a második lapot, azt is megkenve. A harmadik lap egyik harmadát szórjuk meg morzsával, és terítsük rá a tölteléket. A konyharuha segítségével tekerjük fel, és emeljük a sütőpapírral bélelt tepsibe. A rúd tetejét is kenjük meg zsiradékkal. Ugyanígy készítsük el a másik rudat is, esetleg másféle töltelékkel. Ha négylapos csomagot kaptunk, 2-2 lapba is tölthetjük, csak jobban ügyeljünk a feltekerésénél, mozgatásánál. 180 – 190 fokos sütőben süssük, amíg a teteje megpirul, ez egy fél órába is beletelik. Sütés előtt ne feledjük megszurkálni a tetejét, mert sok gőz fejlődik ebben a töltelékben, és képes lenne szétrepeszteni a réteseinket. Díszítésként megszórhatjuk porcukorral, de az ízéből nem hiányzik.