Szárnyasok

Mi az ebéd, ha nem is akartam ebédelni?
• 2010. szeptember 02.

Úgy alakult, hogy elmúlt 10 óra, mire reggelihez jutottam. Úgy terveztem, hogy az ebédet kihagyom és elég lesz egy korai vacsora. Másképp alakult, aminek az inkább gyorsan, mint alaposan dolgozó hentes az oka.

Alaplevet készültem főzni, csirke alaplevet. Ehhez vettem egy jó kiló mellcsontot, amiről otthon láttam, hogy rengeteg húst hagytak rajta. Némelyiken egészben ott volt a mell alsó, zsengébbik darabja. Volt annyi, hogy érdemes volt leszednem.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Szárnyasok 1 megjegyzés →

Citromfűvel illatosított csirkecomb
• 2010. augusztus 17.

Nincs jó évük a cserepes fűszernövényeknek, egyedül a citromfű indult burjánzásnak.

Búsult néhány csirkecomb a hűtőben, amit úgy vettem, hogy majd a héten csinálok belőle valamit. A hétközi időbeosztásnak megfelelően nem sok időm volt rá.

Reggel összekészítettem és visszatettem a hűtőbe. Vacsora előtt csak át kellett tegyem a  nyárikonyhai légkeverősbe, és mire mindenki hazaért és lenyugodott, lehetett tálalni.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Házi gyros házi pitában
• 2010. augusztus 12.

Ez remek társasjáték, töltsd magad alapon. Persze nem árt könnyen mosható, vagy nem kár érte abrosszal teríteni. Vendégpost következik.

(tovább…)

Kategória: Egyebek, Szárnyasok 1 megjegyzés →

Könnyű nyári vacsoraként csirkepaprikás
• 2010. július 15.

Továbbra is hőségkaja, még ha nem is ez jutna elsőre eszünkbe a melegről.

Vettünk három csirkecombot, hogy majd valami könnyűt főzünk belőle. Végül is csirkéből igazán nehezet nem is lehet főzni, ez mondjuk félnehézsúlyú fogás lett.

Nagy előnye, hogy egy rezsón, egy serpenyőben, kint a diófa alatt meglehet főzni, hogy megőrződjön a konyha viszonylagos hűvössége. Félszuterén szinten van, jótékonyan hűvösen tartja a föld.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Sajtos pulykatekercs – esküvői hidegtálra
• 2010. június 09.

Előkerült egy beszélgetés során, hogy sok évvel ezelőtt esküvői hidegtálakat kellett csináljak, 130 vendég számára. Készült ott sok minden, csak a húsokat számba véve citromos és apró golyó fasírt, csabai karaj, szerelmetes húspástétom és persze ez a pulykatekercs.

Akkortájt még kölcsönkért fényképezőgéppel készültek a fotók, olyanok is. Amúgy is még valahol 1-2 megapixel környékén járt a technika.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Csirke gratin
• 2010. június 05.

Már ismernek a hentesek a piacon. Tudják, hogy érdemes különlegesebb dolgokat is ajánlaniuk, gyakran hagyom magam rábeszélni.

Így történt ezúttal is, amikor a baromfis, a macska jussának (csirkenyakak) kimérése mellé gyönyörű, friss csirkeszívet ajánlott. Első gondolatom a szívpörkölt volt, de nemrég fogyott el a csülökpörkölt, most valami másra vártam ihletet. A múzsa ezúttal is a hűtőszekrény volt – minő plebejus dolog – a benne levő kínálat pedig a sajtos irányba indított.

(tovább…)

Kategória: Belsőségek, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Spárgás csirkemell – Pünkösdre is diétásan
• 2010. május 22.

A keresztény hagyomány szerint Pünkösd a szentlélek kiáradásának, kiteljesedésének ünnepe, amit Húsvét után 50 nappal köszöntenek. Neve is a görög ötvenedik napból ered.

Nincsenek olyan “kötelező” étkei, mint akár Húsvétnak, vagy Karácsonynak. Tavaszi ünnep lévén az első zöldségek és baromfiak kerültek asztalra, de a bárány sem volt ritka.

A csirke, az újkrumpli és a spárga mind olyan, ami nem csak finom, de nyugodtan az ünnepi menübe is illeszthető.

(tovább…)

Kategória: Fogyókúra, Kímélő ételek, diéta, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Zöldséges szárnyasmáj ragu
• 2010. május 03.

Kicsit még várni kell, amíg a friss hazai terményekből készíthetjük ezt a finomságot, addig kénytelenek vagyunk részben fagyasztottat használni.

A félórás vacsorák mezőnyében komoly esélye van jó helyezést elérni, hiszen nem csak gyors és finom, de jó sok zöldséggel készítve nem kell külön köretet főzni mellé.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Belsőségek, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Sült libacomb vörösboros mártással
• 2010. május 02.

Tartogat meglepetéseket a számítógépem, pedig nincs is túlméretes lemeze. Ez a kép még az ősszel készült, egy családi ünnepre készült libacombról. Érdekes módon a körete akkor sorra került, csak a “lényeg” maradt le.

Semmi olyan speciálisan téli nincs rajta, hogy ne lehetne most is jó étvággyal befalatozni. Talán csak a krumpligombóc helyett lehetne valami párolt, zsenge zöldségköretet kitalálni hozzá.

(tovább…)

Kategória: Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Töltött csirkecomb tejszínes krumplival
• 2010. április 13.

Remek dolog ez a töltött csirkecomb, nincs vele túl sok munka, és nagyon látványos. A töltelékét is a szezonhoz lehet igazítani, így nem fogunk ráunni sem.

Ez tavaszi fogásnak készült, egy jó csokor snidling képviselte most a zöldet. A körete is megzöldült, medvehagyma került a krumpliba, de a köretet külön leírom, megérdemel egy önálló bejegyzést.

(tovább…)

Kategória: Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →