Matrózok csirkéje
Mitől matróz? Fogalmam sincs, így kaptam egyszer a receptet. Talán olyankor született, amikor elunták a halat. Sokat egyszerűsíthetünk az elkészítésén, ha előző napra lecsót fűzünk és félreteszünk belőle egy kicsit.
3/4 kg filézett csirkemell, comb
2 fej hagyma
1/4 kg paradicsom
1/2 kg paprika
2 gerezd fokhagyma
6 tojás
kis pohár tejföl
só
bors
majoranna, kakukkfű, csombor
flekkenfűszer
krumpli
A húst vágjuk csíkokra, szórjuk meg a flekkenfűszerrel és hagyjuk egy kicsit állni. Ha nem tettünk félre, készítsük el a lecsót, az egyik hagymával. A másik hagymát kockázzuk fel, pirítsuk meg egy kis olajon, majd forgassuk át rajta a húst. Fűszerezzük és pároljuk puhára, időnként pici vizet alátöltve. Végül adjuk hozzá a lecsót és forraljuk össze.
Amíg a hús puhul a krumpliból süssünk hasábburgonyát, és terítsük el egy tűzálló tálban, vagy tepsiben. Terítsük el a tetején a lecsós csirkét, az összes szaftjával együtt, majd a krumpli felszívja. Idáig akár előző nap is elkészíthetjük, és akkor csak be kell tenni a sütőbe, hogy átmelegedjen. A tojásokból, a tejföllel és pici keményítővel süssünk omlettet. Ha nem elég nagy a serpenyőnk, inkább több részletben süssük, hogy befedhessük az egész tálat. Tálalásig tegyük vissza a sütőbe, hogy ki ne hűljön. Kiadós, és nagyon finom, ahogy krumpli felszívja a lecsós szaftot.