Fűszeres karajtekercs

karaj-tekercs-talonSokféle ízesítéssel készült már el ez a recept. Nagy előnye, hogy frissen is finom, ha pedig marad belőle, szépen mutat egy hidegtálon, vagy a reggeliző asztalon. A képen is egy ünnepi reggelihez terítettünk. A tálon levők közül csak a sajtok nem házilag készültek.

Egy darab kicsontozott karaj tetejéről fejtsük le a széles, fehér hártyát. A teljesen megtisztított húst fektessük deszkára és kerítsük elő a leghosszabb pengéjű késünket, amit tisztességgel megéleztünk. Csigavonalban vágjuk végig, hogy kiterítve egy lapot kapjunk. Ahol vastagabb maradt, nagyon óvatosan megveregethetjük, de vigyázzunk, ne szakítsuk ki. (tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Hideg ételek Nincs megjegyzés →

Fűszeres, gyümölcsös tokány

gyumolcsos-tokanyJól sikerült kísérlet volt ez a recept, többféle íz összehozására.

60 dkg lapocka
1 fej hagyma
2 ek méz
2 ek olaj
15 dkg sárgadinnye
15 dkg szőlő
szójaszósz
balzsamecet
2 ek enyhe taco fűszerkeverék
1 db nagyobb húsos paradicsom

Az olajon karamellizáljuk meg a mézet, forgassuk át rajta a gyümölcsöket és pár szelet paradicsomot. Két percig pirítsuk, majd szedjük ki. (tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Nincs megjegyzés →

Szilvás túrós sütemény

szilvasturos1aVégefelé jár a szilvaszezon, még egy szilvás recept csak belefér. Az alapja egy kevert tészta, amit elő kell sütni, hogy rá lehessen teríteni a túrót.

20 dkg liszt
15 dkg cukor
2 dl tejföl
1 cs vaníliáscukor
1 tojás
0,5 cs sütőpor

A cukrot keverjük simára a tojással, majd keverjük bele a tejfölt is. Alaposan dolgozzuk bele a lisztet, amiben elkevertük a sütőport. Öntsük tepsibe és 180 fokon süssük 10-15 percet, hogy kezdjen szilárdulni. Amíg sül készítsük elő a tölteléket.

(tovább…)

Kategória: Sütemények Nincs megjegyzés →

Mazsolás csirkemájkrém

mazsolas-majkremA konyak és a mazsola jól egészíti ki a máj ízét ebben a receptben. Nincs benne semmilyen adalékanyag, húspótló és más nem belevaló dolog. Negyed óra alatt elkészíthető és még olcsóbb sok ipari májasnál.

30 dkg csirkemáj
15 dkg vaj
5 dkg mazsola
2 ek konyak
só, kakukkfű, szercsendió, szegfűbors

A mazsolát öntsük le a konyakkal és annyi vízzel, amennyi ellepi. Egyet forraljunk rajta, majd pár perc állás után szűrjük le.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek Nincs megjegyzés →

A legszaftosabb sültcsirke

grillcsirke1aNem nagyon ismert módszer a hús szaftosabbá tételére, de sajnos szükség van rá, az ipari körülmények között „gyártott” húsok korában. Amerikában brine néven ismert ez a recept.

A lényege, hogy az erősen sós vízbe áztatott hús vizet szív magába, közben jut bele a páclé fűszereiből is. Ha utána a sütés közben nem szárítjuk ki, utánozhatatlanul omlós, szaftos lesz még az olyan kiszáradásra hajlamos része, mint a melle húsa is. Wise Lady biztos szabatosan el tudná mesélni nekünk az ozmózis-nyomások rejtelmeit, de nem kell értenünk ahhoz, hogy használhassuk. Nem csak csirkével használható a recept, az anorexiásan sovány disznók húsának is jót tesz.

(tovább…)

Kategória: Szárnyasok Technikák - trükkök 2 hozzászólás →

Mascarpones tésztájú diós kifli

dioskifli1Nagyon finom, könnyű tésztájú sütemény receptje. A hajtogatást el lehet hagyni, akkor is finom, de nem ilyen levelesen ropogós. Annak ellenére, hogy a hajtogatással együtt nem igazán villámsüti, lehet belőle frissen sült reggeli meglepetés.

25 dkg vaj
25 dkg mascarpone
2 ek cukor
30 dkg liszt
1 tojás

15 dkg dió
5 dkg (barna) cukor
fahéj

Kavarjunk simára 20 dkg vajat a cukorral és a mascarponeval, majd lassan gyúrjuk bele a lisztet. Vágjuk a tésztát 4 darabba, és ha nagyon lágy tegyük kicsit a hűtőbe. (tovább…)

Kategória: Sütés nélkül Technikák - trükkök Nincs megjegyzés →

Zita dinnyetortája – sütés nélkül

dinnyetorta1Ez a gyönyörűség is a múlt heti konyhás találkozóra érkezett. Zita még kezdőnek tekinti magát konyhai ügyekben. Miket fog csinálni, ha már nem lesz kezdő?

1,5 tábla fehér csoki
20 dkg müzli

0,5 kg túró
10 dkg cukor
1 cs vaníliáscukor
0,5 l tejszín
1 ek zselatin

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, az oldalát vajazzuk meg. Olvasszuk meg vízfürdő fölött a csokit és keverjük bele a müzlit. Öntsük a formába és egy kanál hátával nyomogassuk bele az aljába. Tegyük fél órára a hűtőbe, hogy megdermedjen.

A dinnyéből, karalábévájóval formázzunk golyókat, a többi húsából pedig mérjünk ki 20 dkg-t. Turmixoljuk pürévé a dinnyét, majd keverjük simára a túróval és a cukrokkal. A tejszínt verjük kemény habbá és keverjük bele a pici tejben felmelegített zselatint. Ezt a habot óvatosan keverjük a dinnyés krémbe. Simítsuk a krémet a csokis alap tetejére és nyomkodjuk bele a dinnyegolyókat. Néhány órára vagy egy éjszakára tegyük hűtőbe, hogy jól megkössön a zselatin.

Kategória: Sütés nélkül Torták 1 megjegyzés →

Bolognai módra rakott patisszon

bolognai-patisszon1Anyósomnak túl jól bejött a patisszon termés, nem győzi elajándékozni. Így esett, hogy meg kellett már főzni az itt kerülgetett darabokat.

A meghámozott tökszeleteket gyaluljuk le és sózzuk be. Itt erősen megoszlanak a vélemények, sokan kifejezetten károsnak tartják. A tapasztalat azt mutatja, hogy még így, kifacsarva is annyi vizet enged, hogy úszni fog az alja. Amíg áll, kis olajon pirítsunk hagymát, majd a húst is rátéve pirítsuk tovább. Amikor a hús kifehéredett, fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával, bazsalikommal, oreganoval és kaukkfűvel. (tovább…)

Kategória: Egytálételek Fogyókúra Nincs megjegyzés →

Látatlan sütemény

gyumolcsgerinc1Még múlt szombaton történt, hogy listatalálkozót tartottunk. Ez a recept egy kedves, régi levelezőtársunktól származik.

1 nagy pohár tejföl
15 dkg cukor
2,5 dl tej
2 dkg zselatin
2 cs vaníliás cukor
2 ek kakaó
reszelt citromhéj
őszibarack
babapiskóta

(tovább…)

Kategória: Sütés nélkül 1 megjegyzés →

20. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál – program ajánló

borfeszt

Egy receptes, evős – ivós blogon csak nem lóg ki a sorból egy boros rendezvény ajánlója. Az őszi borfesztiválos szezon nyitásaként lehet bemelegíteni a hétvégén Budafokon. A sok boron kívül jó programok is lesznek. A budafoki pincék egy pici részét meg lehet nézni – összesen több, mint 100 km (!) hosszúságú pince van a hegyben. Szombaton és vasárnap is sok koncertet hallgathatunk, lesz Ferenczi György, Budapest Bár, Besh O Drom, Rúzsa Magdi … Részletes program itt.

A műemlék templom mellett (a fő nyüzsgéstől 100 méterre) idén is lesz gyereksátor, folyamatos foglalkozásokkal, műsorokkal – piciktől a kiskamaszokig.

Mielőtt gyanússá válnék, az egészhez semmi közöm azon kívül, hogy ott leszek. Ezért a kis reklámért senki sem fizet, még egy fröccsöt se 🙁

Kategória: Egyebek Nincs megjegyzés →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos