Búslakodó gyümölcsök hasznosítására és akut édességhiány gyors orvoslására született ez a finomság.
Miközben élvezzük fahéjillatú karamellességét, megpróbálhatjuk elhitetni magunkkal, hogy csak a vonalainkra vigyázunk, egy kis gyümölccsel. 😉
Lehet, hogy az ételek fényképezhetősége fordított arányosságot mutat finomságukkal?
A kép ugyanis csapnivaló, ellenben a vacsora remek volt!
Fura szerzet ez a lenmagliszt. Nevével ellentétben én inkább pehelynek mondanám, hiszen messze nem lisztfinomságúra őrölték. A héja akkora szemcsékben maradt meg benne, hogy még a kenyér héján is jól kivehető.
Akárhogy is hívjuk, a lényege, hogy nagyon jóízű rostokkal dúsítja kenyerünket.
Hoztam egy gyönyörű darab, kicsontozott és lehártyázott karajfilét, arra gondolva, hogy szerét ejtem az ezévi rántotthúsnak, A. kedvéért. Aztán felül lettem bírálva, így most vendégrecept következik A. keze alól. 🙂
A minapi gyönyörű barna csiperke zsákmány feldolgozásából vacsoráztuk tegnap ezt a finomságot. Amolyan hűtő tartalma által meghatározott fogás volt, de lesz ilyen még máskor is.
Ezzel felkerült az 57., címében is gombára utaló recept az oldalra, aminek apropóján ünnepélyesen megígérem, hogy nem fogom minden alkalommal számozni az újabbakat. 😉
Dobpergés, éééééééééééés, íííííííme a Hokkaido tök!!!!!
Ez a hetykén félrecsapott sapkájú, vidám legény egy sütőtök fajta. Tudtam a létezéséről, fényképen már megmutatta magát, de most jött szembe először teljes valójában. Érdeklődő konyhabolondhoz méltóan egyből bepakoltam a kosaramba.
A tiszteletet parancsoló múltra visszatekintő VKF 37. gazdája, Alíz – ki tollát és fakanalát forgatja – kiírását olvasva úgy éreztem, ezt pont rám szabta. Heti vendég a konyhánkon a gomba, ami nyilván meglátszik a blogra felkerült gombás receptek mennyiségén is.
Most épp ezek a gyönyörű barna csiperkék kerültek a hűtőbe. Eredetileg úgy gondoltam, hogy a VKF zárására sikerítek belőle valami finomat, aztán másképp alakult, fontosabb történések mosták el a főzést.
A tavasz és az ősz találkozása. A rebarbarát általában tavasszal emlegetjük, akkor zsenge és a piacokon is akkor tünedezik fel.
Most mégis ősszel került hozzám egy szatyorral. Kaptam valakitől, aki ezzel nem kis meglepetést okozott. Valahogy nem is gondoltam másra, mint a lekvárfőzésre. Már csak azért sem, mert nem voltam teljesen biztos benne, nem lesz-e az őszi rebarbara túlzottan szálas, rostos. Most már tudom, hogy nem az.
A szilva édességét remekül egészíti ki a rebarbara fanyar savanyúsága. Üdítő, pikáns lekvár az eredmény, amit csodásan emel ki a vanília egzotikus illata.
Nagy családunk legtöbb tagja szereti a vadast, de mindünk közül Anyósomnak volt talán a legnagyobb kedvence. Ennek azért láttam neki, mert kifejezetten kérte, megkívánta.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu