Vettem egyszer egy zacskó csicseriborsót. A feléből főztem is valamit, de a többiek nem fogadták kitörő lelkesedéssel, így aztán hosszabb ideje kerülgetem már.
Végül elszántam magam – vállalva azt a kockázatot, hogy egyedül kell megegyem – és beáztattam egy napra. Közben volt időm összeolvasni rengeteg receptet, és örömmel láttam, hogy ezt is mindenki másképp csinálja, nagyot tehát nem hibázhatok.
Ügyesen elbújt a hűtő mélyén fél adag juhtúró, talán gomba fejek töltése után maradt meg.
Épp valami sóshoz volt nagy kedvem, csak épp az időm volt kicsi. Ilyenkor kerül elő ez a recept, mert elég összegyúrni, kinyújtani és kész is. Nem kell pihentetni, hajtogatni, ráolvasni, ez így jó, fél óra alatt.
Ugye azt nem kell megmagyarázni, hogy melyik évszakot melyik hozzávaló is képviseli?
Így tavaszra a karfiol rengeteg variációját megettük már, sokat többször is. Üdítő változatosságként színesíti – jelen esetben szó szerint is – a legkorábbi, nagyon zöld finomság, a medvehagyma. Lehetne ezt is hússal készíteni, de nagyon finom anélkül is, és még a megfőzésébe se szakadunk bele.
A krumpli köretek egyik olyan formája ez, amit nagyon szeretek. Krémesen szaftos, de mégsem krumplipüré.
Nincs vele túl sok munka és változatosan ízesíthető, nem csak medvehagymával. Nagyon praktikus olyankor, amikor sütőben sül a főétel, mert mellé téve elkészül a köret is. Igazából akár hústalan főételnek is megteszi.
Remek dolog ez a töltött csirkecomb, nincs vele túl sok munka, és nagyon látványos. A töltelékét is a szezonhoz lehet igazítani, így nem fogunk ráunni sem.
Ez tavaszi fogásnak készült, egy jó csokor snidling képviselte most a zöldet. A körete is megzöldült, medvehagyma került a krumpliba, de a köretet külön leírom, megérdemel egy önálló bejegyzést.
Az őzgerinc receptjénél már jeleztem, hogy a csontja nem került a szemétbe, és megmutatom, hogyan bántam el vele.
A jó húsos csont mindig hasznos, kiváltképp, amikor ez egy nemes vadból maradt meg. A kíméletes sütés után feltálalt pecsenye csontján elég sok hús maradt ahhoz, hogy a hasznosításán gondolkodjak.
Ezt a nagyon finom tortát nem én sütöttem, nekem sütötték. Ennek megfelelően én csak egy cédulán kaptam meg a receptet.
Ismernek már annyira, hogy bármi jöhet, ami mákos és a kókusszal se vagyok ellenséges viszonyban. Mindez egy kis citrommal savanykássá tett mascarpone krémmel és csokival, egyenesen abbahagyhatatlan volt. Csalóka, mert a krémtől üdének, könnyűnek érezzük, mégse fér belénk több szeletnyi. A hozzávalókból jókora adag lesz, a nagy tortaformában kell sütni és sok vendéget hívni. Kisebb család esetén nyugodtan felezhető is.
Szerencsére Limara kifejezetten arra buzdít a kiírásban, hogy bátran rugaszkodjunk el a gabona hagyományos értelmezésétől és felhasználásától, így be merek nevezni ezzel az étellel. Másodhegedűs szerepet tölt be a gabona, nevesül a hántolt árpa, de nélküle nem lenne ugyanilyen finom ez az étel. Ráadásul olyan szerény is, hogy leülepszik az edény aljára, nehogy fényképre kerüljön. A képen látható adag van vagy 6 liternyi, nagyobb társaságba vittem egyszer. A saját képtáramban a fényképét se leltem, de szerencsére elég sokan fényképeztek ahhoz, hogy előkerüljön. Köszönet érte Zuárdnak.
Érdekes dolog a tehetség. Egyes vélemények szerint mindenkinek egyformán van – lásd a marsallbotról szóló mondást. Mások szerint kapjuk. Kár, hogy nem egymástól kapjuk, úgy mint az ilyen díjakat, mert akkor már mindenki kiemelkedően tehetséges lenne 🙂
Mandy volt olyan kedves, hogy rám gondolt. Annak örülök, ha az itt olvasottak alapján ilyen véleményt formált rólam. Az ilyesmi megerősíti, hogy nem hiába való az a munka, az az idő, amit erre szánok.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu