Az angol konyha eme klasszikusát sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk. Egyre gyakrabban kapni Meyer-citromot, gyakran a normál közé keverve (a piacokon édes citromként is kínálják) ami édesebb, narancsosabb színű és ízű, mint a hagyományos citrom. Érdemes kipróbálni belőle, nagy élmény lesz akár rozskenyéren, pirított kalácson vagy éppen süteménybe töltve.
Javában tart a szilvaszezon, szeretitek az igazi szilvalekvárt?
Emlékeztek még a receptjére, amit nem kell egész nap kavargatni?
Lekvárra fel!
80 dkg áfonya
15 dkg cukor
fél zacskó zselésítő 3:1
1 citrom
Az áfonyát megmossuk és eltávolítjuk a rajta maradt szárakat, levéldarabokat. A citromot alaposan megmossuk és krumplihámozóval csíkokat vágunk a héjából. A fél citrom levét kinyomjuk és az áfonyára öntjük. (tovább…)
Ha már fogytán van a tavaly befőzött dzsemkészletünk, és még megfizethetetlen az eper, most is főzhetünk különlegesen finomat. Érdemes megkóstolni pirított kalácsszeleten is.
1 kg bionarancs
2 nagyobb citrom
70 dkg cukor
10-15 dkg friss gyömbér
Folyó víz alatt, alaposan lekeféljük a gyümölcsök héját, majd gerezdekre vágjuk. Szorosan tálba tesszük és annyi vízzel öntjük fel, amennyi épp ellepi. Legalább egy éjszaka áztatjuk.
Joggal vált népszerűvé az indiai konyháról világgá ment csípős-édes lekvárféle. A sok fűszertől nagyon gazdag ízű, a csípősségét mindenki saját ízlése szerint állíthatja be.
A recepthez képest most egyszerűbben készült, hiszen épp szilvadzsemet főztem be, abból vettem le a valamennyit a fűszeres változathoz.
Ennek a lekvárnak nem csak a színe emlékeztet a nagy klasszikusra, a sárgabarack dzsemre, de a felhasználása is.
Ugyanúgy lehet sütibe tölteni, palacsintára kenni, de legfőképp vajas kenyérre. Érdemes a zserbót is kipróbálni vele.
Idén sajnos ez nem átvitt értelemben használatos, a megtermett, ha épp le nem rothadt, szőlő sikerült igen savanyúra.
Egyik kedvenc szőlőmből, az otellóból láttam szép fürtöket a piacon, gyorsan vettem is egy zacskónyit. Itthon kellett rájöjjek, hogy szépségével nem arányos finomsága. A jellegzetes aromája megvolt ugyan, de – a borbírálók dumájával szólva – karakteres savgerinccel rendelkezett. Kárba veszni mégse hagyhattam, kerestem valami gyors hasznosítási módot hozzá.
Nem volt jó éve idén a szilvának (sem). Többször is vettem szép, érettnek kinézőt, amiről otthon derült ki, hogy nem elég édes. Ezek többnyire főtt állapotban hasznosultak.
A tavasz és az ősz találkozása. A rebarbarát általában tavasszal emlegetjük, akkor zsenge és a piacokon is akkor tünedezik fel.
Most mégis ősszel került hozzám egy szatyorral. Kaptam valakitől, aki ezzel nem kis meglepetést okozott. Valahogy nem is gondoltam másra, mint a lekvárfőzésre. Már csak azért sem, mert nem voltam teljesen biztos benne, nem lesz-e az őszi rebarbara túlzottan szálas, rostos. Most már tudom, hogy nem az.
A szilva édességét remekül egészíti ki a rebarbara fanyar savanyúsága. Üdítő, pikáns lekvár az eredmény, amit csodásan emel ki a vanília egzotikus illata.
Ahogy tegnap ígértem, jöjjön most a töltött székelykáposztához készült káposzta savanyítása.
Így augusztusban már gyönyörűen megfejesedett káposzták kínálják magukat a piacon. A későbbiekkel ellentétben ezek még nem olyan tömör fejek, és nem is focilabdányi méretűek. Az én példányom nem volt másfél kiló se. Még a külső levelei is fényesek voltak, inkább csak azért húztam le egy réteget, hogy lássam, nincs-e sár alatta.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu