Szatmárban és attól keletre ismert ez az édesség, amit Húsvétra készítenek. A húsvéti sonka méltó kísérője, ami nem hiányozhat a hagyományos asztalról.
A népi konyhán a vanília nem volt járatos, a mazsolával együtt később kerülhetett a receptbe.
A recept először az ingyenes Kifőztük receptújságban jelent meg, ami a jobb oldalon levő címlapképre kattintva érhető el. Ott további képek is láthatók.
Ez a könnyű, gyors finomság még az ősszel készült, csak most találtam rá a képére. Így tavasz kezdetén még aktuálisabb, hiszen az almák már kezdenek fonnyadni, elveszítik savasságukat, egyre kevesebb kedvünk van ahhoz, hogy nyersen megegyük.
Elhasználhatunk hozzá egy épp megmaradt tojásfehérjét, és viszonylag nyugodt lelkiismerettel kanalazhatjuk el: alig kell bele cukrot tegyünk, és a zabpehely hasznos rostokat vitt bele.
Klasszikus angol recept, aminél egyszerűbbet tényleg alig lehet elképzelni.
Még a zabpelyhes puszedliknél megszokott sütőpapírra pötyögtetés is elmarad, egyszerűen kézzel eltapicskoljuk a papíron, és mehet is a sütőbe.
A meglehetősen purista alap recept is finom, de semmi sem akadályozhat meg a fűszerezésben, az aszalt gyümölcsök, magok, csokidarabkák belekeverésében. Így minden alkalommal valami mással kínálhatjuk a szerencséseket.
Tradicionális görög édesség, ami szinte semmilyen ünnepről nem maradhatott el.
Mára már nagy mennyiségben gyártják iparilag is, itt – ott feltűnik a hazai boltok polcain is.
Mint oly sok mindent, ezt is nyugodtan megcsinálhatjuk odahaza, és meg fogunk lepődni mennyire nem bonyolult. Az eredeti recept csak szezámmagot tartalmazott, de érdemes kiegészíteni mandulával, dióval, földimogyoróval. A magok mellett a másik olyan hozzávaló, ami meghatározza az ízét, a méz. Érdemes nagyon illatos fajtát venni hozzá, még finomabbá teszi a kész édességet.
3 – 4 éves gyerekek már örömmel segédkeznek a konyhában, kiváltképp a sütemények körül, ami számukra látványos és az eredménye kedvükre való. Érdemes kihasználni ezt a lelkesedést a konyhához szoktatásra, hamar eljön az az életszakasz, amikor hat ökörrel se lehet oda bevontatni Őket.
Így Húsvétra készülődve nem csak piros tojást festhetünk, hímes tojást sütiből is készíthetünk. Életkortól és kézügyességtől függően osszuk ki a feladatokat, a tészta gyurmázástól a szaggatáson át a díszítésig. Büszke örömmel fogják megmutatni az „ohodában” (copyright by Mirelle), iskolában a művüket.
Tulajdonképp ezt a receptet hetekkel ezután is leírhattam volna, hiszen az ortodox Húsvét – az eltérő naptár miatt – jóval későbbre esik. Azért mi nyugodtan süssük meg a most közelgő ünnepre.
Más, nehezebb tészta a megszokott kalácsoknál, hiszen hiába élesztős, annyi vaj és tojás van benne, hogy attól súlya lesz. Eredetileg nem így kéne kinézzen, létezik hozzá speciális forma. Ha abban sütjük, a kész kalács kicsit az ortodox templomok kupolájára emlékeztet. Ilyen híján megpróbálhatjuk virágcserépben, vagy kiürül, magas konzervdobozokban sütni.
A nápolyi nem csak a gyerekek örök kedvence, de egy-egy jól sikerült fajtát a felnőttek is élvezettel ropogtatnak el.
Annyi mindent meg tudunk főzni, sütni odahaza, mért pont nápolyit ne tudnánk házilag készíteni? Krémet keverni nem ördöngösség, az ostyát pedig nyugodtan megvehetjük hozzá. Itt mindjárt döntés elé is kerülünk. Van a papírszerűen vékony, fehér ostya, amit egykoron a keserű orvosságok becsomagolására is használtak, és van a vastagabb, sültnek kinéző, ropogós ostyalap. Ha ezt választjuk, ropogósabb lesz a sütink, ha viszont a fehéret, akkor a krém lesz a domináns benne.
Ha ezt eldöntöttük, már csak kókuszzsírt kell vennünk. Itt megint akad tudnivaló. Létezik olyan, lágyabb kókuszzsír, ami 30 fok körül olvad, ezért szobahőmérsékleten is lágyul már. Létezik olyan is, ami csak 40 fok fölött olvad, ez szobahőmérsékleten olyan kemény, mint ha egy darab szappan lenne. Ahhoz, hogy a nápolyi ilyen szépen felvágható legyen, megtartsa formáját, a keményebbikre van szükségünk, természetesen a boltokban ez a ritkább.
Több nehézséggel igazán nem kell riogassam a vállalkozó kedvűeket, lássunk munkához.
A megunhatatlan juhtúrós pogácsát kissé átalakítottam, mert épp ilyen kedvem volt.
Nem kellett nyújtani, szaggatni, visszagyúrni, újra nyújtani…
Az asztalra terített sütőpapíron tenyérrel hengergettem a tésztarudakat, és a megcsomózott perecek egyből mehettek is a tepsibe. A receptben változtatás nélkül kicserélhető a juhtúró reszelt sajtra, de igyekezzünk valami markáns ízű fajtát venni hozzá, különben semmi íze se lesz.
A kukorica szerényen meghúzódik a búza árnyékában, ha nem az állatok takarmányozásáról van szó, hanem az emberekéről.
Ennek alighanem két oka lehet. Egyrészt történelmi beidegződésként a szegénységgel vált rokonértelművé, másrészt nem lehet ugyanúgy bánni vele, mint a sokkal lágyabb búzával. Nagyon száraz, sokkal több nedvesség kell az ételbe ahhoz, hogy megpuhulhasson, és ez tovább is tart.
Ez az egyszerűségében fantasztikus recept eddig még mindig sikert aratott, maradékot nem láttam belőle. Ebben a formájában már nem feltétlenül hóvégi vagy válságdesszert, de azért nem kell hitelt felvenni a bevásárláshoz.
Van, hogy nagyon megtetszik egy recept és elhatározom, hogy megcsinálom. Ilyenkor nyitva hagyom egy böngésző fülön, amíg sorra kerül, aminek az a vége, hogy már 30 fül van nyitva, és a gépem fele memóriáját a böngésző eszi meg. Így járt ez a recept is, amit lassan egy hónapja őrzök imígyen.
Egy ideje barátkozom már a gondolattal, hogy közelebbi ismeretséget kössek a sós karamell ízével. A Limara által elénk tett rágcsa megadta a végső lökést, és csak csatlakozhatok a magasztaló dicsérethez: abbahagyhatatlanul finom. Méltó ahhoz, hogy az 1000. bejegyzés receptje legyen.
Eddig csak azért váratott magára, mert nem volt se pászkám, se sós kekszem idehaza, ráadásul sosem a boltban jutott eszembe, hogy vegyek. Végül ma külön elmentem a sarkiba, ahol csak egy agyon reklámozott sós kekszet kaptam. Nem érdekes a márkája – másikkal is ugyanilyen jó lehet – a reklám kérdésére meg csak azt mondhatom: tudok jobbat.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu