Jó kaja

Alaposan megpuhultak már a minap beszerzett avokádók, épp ideje volt valamit kezdeni velük. Olvastam egy ihletadó receptet, amiben túróval lesz krémmé.

Hoztam a piacról finom házi túrót, hogy méltó párja legyen a gyümölcsnek – egyáltalán gyümölcsnek számít, és nem zöldségnek? – ha pedig kísérlet, akkor legyen rögtön kétféle krém belőle, egy sós és egy édes. Mindkettőre léteznek példák a világ konyháin, nagy hibát nem követhetek el vele.

(tovább…)

Ilyen szürke, locs-pocsos időben ez maga a napsütés, a vidámság.

Mindez olyan illatok kíséretében, hogy az bármilyen illatszerboltot lenyom. A sülő tök illata már  maga az otthonosság, ehhez jön még ennek a mininarancsnak, az összes nagy testvérét messze túlszárnyaló illatözöne.

Ha pedig mindez nem elég, akkor tovább fokozódik az élvezet, amikor megkóstoljuk. A tököt nem kell bemutatni, annak édességét remekül egészíti ki a kumquat fanyar savanyúsággal kísért édessége.

(tovább…)

Sós, omlós finomság, aminek nagy előnye, hogy még az asztalon felejtve se szárad ki napok alatt sem. Jellemzően ez a baleset nem szokott előfordulni vele, inkább el kell zárni, nehogy egyhelyben elrágcsálódjék.

A kép árulkodik,  így inkább elárulom, hogy eltértem a recepttől, nehogy azt higgye bárki is, hogy ami konyhánkban már nagyon aktívak a legyek. Nem szerepel a hozzávalók között, de tettem bele két evőkanál darálatlan mákot, az nagyon jól harmonizál a sós ízekkel is.

(tovább…)

Először is elnézést kérek mindazon olvasóktól, akik hiába keresték a reggeli bejegyzésben a képet. Valami szerver oldali gond miatt nem jelent meg, én meg csak most tudtam ránézni a blogra, egész nap mással voltam elfoglalva. 🙁

A másik oka ennek a bejegyzésnek, egyik legkedvesebb olvasóm megjegyzése, amiben egy fekete tányér használatára biztatott.

(tovább…)

Olyan ez, mint az egykori magyar narancs: kicsit lapos, kicsit csúnya, de finom.

Érdekesen alakul egy-egy recept sorsa. Sokaknál láttam már panna cotta-t, tudtam, hogy egyszer még sorra kerül, mert érdekelt. Aztán nemrég én is belefutottam a Nagycsarnok gránátalma dömpingjébe, ahonnan két jókora darabbal tértem haza. Pár napig nézegettem, tervezgettem, kutattam a receptek után, erre Ottis készen prezentálta álmaim receptjét.

(tovább…)

Tömény finomság, csupa marcipán és olajos mag, talán még egészséges is?

Lelkiismereti problémákkal küzdők inkább ne csinálják meg, mert ellenállni úgysem lehet neki. Egyetlen megoldás van rá, csak még pontosítani kell a mikéntjét, ha a kalóriáit nem esszük meg vele együtt.

(tovább…)

Érdekes figyelni, miképp keveredik a neve két alapvetően különböző édességnek. Talán csak annyi közük van egymáshoz, hogy mindkettőhöz sárgabarack lekvár dukál.

Az olcsóbb változata a gríz alapú, morzsásra sütött, kevert tésztaféle, amit ugyan daramorzsókára kereszteltek, de inkább grízsmarni néven ismert.

A másik a drágább, finomabb anyagokból készített császármorzsa, ami a hagyomány szerint Ferenc József császár kedvelt desszertje volt. Most ezt, a finomabb változatot mutatom be.

(tovább…)

Egyike azon apró semmiségeknek, amik abbahagyhatatlanul finomak.

Én úgy kaptam a receptet, hogy állítólag libanoni eredetű. Nem tudok utána járni, de akár lehet is, még ha nem is annyira édes, mint az arab sütemények jó része.

Akár távoli eredetű, akár nem érdemes nekiállni, mert igazán nem tart sokáig, és finomsága ellenére anyagi romlásba se fog dönteni az elkészítése.

(tovább…)

Amikor az ember szombat délután a homlokára csap, hogy másnap délelőtt kell vinni egy adag süteményt valahová, addig túrja a gyűjteményt, amíg talál valami gyorsat. Az se baj persze, ha minden hozzávaló megtalálható az otthoni készletben, hiszen semmi kedve nem lenne a viharos szélben még a sarki boltig sem elmenni. Nagy előnye, hogy elég összegyúrni, kinyújtani és sütni. Nem kell pihentetni, ugyanakkor elbírja, tehát ha úgy adódik, hogy nem kell azonnal sütni, nyugodtan mehet a hűtőbe.

(tovább…)

Arról nem szól a hagyomány, hogy miféle alma is volt a csábítás eszköze. Abban azonban biztos vagyok, hogy egy ilyentől Ádám is azonnal elcsábult volna.

Ennyi finomság, egy desszertbe koncentrálva ritkaság, ugyanakkor megmarad könnyűnek, amitől nem elnehezedve állunk fel az asztaltól.

Annak ellenére, hogy a csoki eltakarja, válasszunk piros almát, gyönyörűen mutat, ha belevágunk. Akkor is érdemes ilyet kínálnunk, ha az egyes hozzávalók afrodiziáló hatásában nem is hiszünk, a hangulatot biztos nem fogjuk elrontani vele.

(tovább…)