Jó kaja

Német barátainktól kaptunk először ebből az arrafelé szinte kötelező karácsonyi süteményből. Súlyos függőséget okoz, már az első falat után, annyira finom. Ugyan hatalmas a kínálat a bolti fajtákból is, mégis szinte minden háztartásban fellelhető a saját receptje is. Hagyományosan mandulából készül, de érdemes erőteljesebb ízű magokkal is kipróbálni, törökmogyoróval, dióval. Mindegyikkel egész más, másképp finom.

20 dkg darált mandula
15 dkg porcukor
3 tojás fehérje
vanília
1 púpos teáskanál fahéj

(tovább…)

Annyira szépek lettek, nem hagyhattam ki, hogy fényképezzek. Érdemes volt sok utánajárással piros cukrot venni, ezzel lett az igazi. Még kipróbálnám zölddel is, de csak ha nem mentolos, szerintem az nagyon nem passzolna a mézeshez. (Igazság szerint azt tartom, hogy az még a fogkrémhez se passzol, de ez már szigorúan magánvélemény.)

Remélem a leendő megajándékozottaknak nem most jut eszükbe blognézőbe jönni. 🙂

Amolyan biztonsági sütemény, amit hetekkel előre le lehet készíteni, és bármikor elővehető, még abban az elképzelhetetlen esetben is, hogy kifogynánk a sütiből. Ennél sokkal nagyobb esélye van a váratlan vendégnek, meglepetésszerű meghívásnak, ahova saját készítésű sütivel igazán jó megérkezni. A megsütése sem nagy varázslat, hamar megvan és szinte letehetetlen elrontani.

15 dkg vaj
15 dkg cukor
10 dkg zabpehely
10 dkg darált mandula vagy dió (esetleg vegyesen)
10 dkg liszt
fél zacskó sütőpor
1 tojás
mazsola
reszelt narancshéj
csipet só, vanília, fahéj, szegfűszeg, esetleg gyömbér és kardamom

(tovább…)

Elkészült a próba adag. A legnagyobb tanulsága rögtön az elejére: a csokibevonat nem vakolat (ami eltakarja a trehányul rakott falat). Ha a belseje „rusztikusra” sikerült, az a csokitól se fog kisimulni. Ettől eltekintve szerénytelenül tökéletesnek is mondhatnám.

Az ötletet Angéla arisztokratikusra vett nevű tekercsei adták, de tudtam rögtön, hogy más formát fogok adni neki. Először egy Kókusz Rudira gondoltam, de aztán átváltottam a kókuszos szaloncukorra. Ahogy a próba adagot elnézem, a végén golyó forma bonbon lesz belőle, gömböt formázni mégis csak egyszerűbb, mint ilyen hosszúkás valamit.

(tovább…)

Minap említettem, hogy van év, amikor fellázadunk a kötelező bejgli ellen – nem mintha nem szeretnénk, de úgy is kapunk valahonnan – és egy tepsibe összetöltve, flódniként sütjük meg. Ez a Közép-európai zsidó konyháról népszerűvé vált sütemény persze több a bejglinél, amennyiben legalább háromféle tölteléke van, mint a képen szereplő lusta változatnak. Igazából kéne legyen benne egy negyedik, lekváros réteg is, de vagy lustaság okán nem készült, vagy a tészta sikerült szakadóssá, és csak négyfelé osztva volt kinyújtható (régebbi kép, már nem emlékszem pontosan). A mennyiség egy közepes tepsire való, nem a sütőhöz adott nagyméretűhöz, abba a duplája is belefér.

(tovább…)

Ez maga a fából vaskarika! Hogy lehetne londoni egy olyan sütemény, ami ha nem is hungarikum, de mindenképp regionális.

A magyarázat az, hogy a recept egy sokcsillagos londoni szálloda éttermének sous-chefjétől származik. Azt talán fölösleges is mondanom, hogy magyar, aki kiment dolgozni, beállt a konyhai rangsor végére és egy év múlva már sous-chef volt, aki néhányadmagával viszi az éttermet, miközben a chef kilépett, a tulaj meg nem vesz fel újat, hiszen így is megy a szekér. Egészen tiszteletet parancsoló az a megszállott szívósság, amivel napi 12 – 16 órát képes végigdolgozni ez a filigrán nő, mindig tele ötletekkel, kreatívan.

Cintia iránti tiszteletből saját szavaival idézem a receptet, ami külön érdekes a szokottól eltérő töltelékek miatt is.

(tovább…)

A házasított boroktól kölcsönvett kifejezéssel azt jelzem, hogy ez a kiflicske két recept házasságából született. A tésztája az a jól bevált szaftos, krumplis, amiből Nagyanyám is remek kifliket töltött. A tölteléke most nem egyszerűen darált sonkakrém, hanem Notburga sörös krémje, amit melegszendvicsbe ajánlott. Nagy kockázatot nem vállaltam a házasítással, hiszen ami meleg szendvicsen bevált, az kiflitöltelékként sem lehet rossz.

30 dkg liszt
20 dkg tört krumpli
15 dkg túró
5 dkg zsír
2 tojás
só

(tovább…)

Ismét egy régi recept, úgy a 30-as évek tájáról, ami így a karácsonyi bejgliszezon közeledtével igazán aktuális. Külön érdekessége, hogy a tésztájában nincs tojás, így aki arra érzékeny, vagy más okból kerüli, az a tetejét se keni meg vele, és nyugodtan megeheti.

A bejgli olyan hagyomány, annyira a Karácsonyhoz kapcsolódik, hogy nehéz elképzelni nélküle az Ünnepeket. (Azért csöndesen megsúgom, hogy vannak évek, amikor juszt sem sütünk bejglit, inkább összetöltjük egy tepsibe, és flódni lesz belőle.) Ennek a receptnek a nagy előnye, hogy sokáig friss, szaftos marad a tésztája, nem kell a végét szárazon legyűrni, vagy kerülgetni.

(tovább…)

Ki ne ismerné az érzést, hogy a munkahelyén túl sok a stressz, sürgősen oldani kéne valamivel. Ilyenkor a legváltozatosabb módszerekhez folyamodunk, a különböző pszicho-lazítástól a rágyújtáson át az édesség eltüntetéséig, kinek mi jön be, aszerint.

Igen ám, de mit csináljon az, aki az utolsó megoldást favorizálja, ám a büfé már bezárt, kimenni pedig nem lehet?

Ismerek olyat, Aki – amúgy ügyes cserkész módjára – feltalálta magát, relaxációs sütemény sütést tartott. Igen, ott a munkahelyén.

(tovább…)

A szokott figyelmeztetés helyett, Claudia receptjére azt írhatnánk, hogy (földi)mogyorót nyomokban sem tartalmaz. Ugyanúgy gyerekek etetésére szolgált, mint ismert nevű ipari testvére, azonban jóval olcsóbb és annál sokkal kevesebb zsiradékot tartalmaz. A csokin kívül csak a sűrítésre szolgáló krémpor ipari termék benne, de aki esetleg azt is elkerülné, az sűrítheti pektinnel, agar-agarral. Azt már le sem írom, így Karácsonyt várván, hogy ajándéknak is remek, ez lassan blogisztánszerte közhelynek számít.

3 kg alma
75 dkg barna cukor
3 – 4 dl víz
10 dkg sötét kakaópor
1 tábla fekete csoki
3 csomag csokis krémpor
vanília

(tovább…)