Jó kaja

Nem ritka vendég a konyhánkon a darált hús, még marhából sem.

Amikor a gyerekek épp bolognai korszakukat élték, akárhányszor meglátták, már jött is a kérdés: ugye bolognai lesz belőle. Szerintem Ők két hétig egyfolytában is megették volna, azért magunkra is kellett gondolni, így született ez a sápadtarcú változat. Utána már ezt is kérték.

(tovább…)

Nagyon csokis és nagyon keserű, trendkövető módon mondhatnám akár brutál csokisnak is.

Mielőtt pedig elindulnak a kövek felém, elmondom, hogy szándékosan nem csokiból csinálom. Az az egyszerű oka, hogy a kakaóvaj szobahőmérsékleten szilárd lévén, képes túlzottan besűríteni a likőrt, már pedig szeretném, ha kifolyna az üvegből.

Tojás nincs benne, a tejszín is ultrapasztőrözött, hűtés nélkül sem romlik meg. Csalóka jószág, mert miközben könnyű kontyalávalónak mutatja magát, a megadott hozzávalókkal közel 30 % alkohol lesz benne, vagyis egyáltalán nem gyenge.

(tovább…)

Kókuszimádóknak kötelező. Igazi nedves, ragacsos közepű apróság, intenzíven kókuszos, és még hamar meg is van.

Kicsit laposra sikeredtek, nem kellett volna ilyen kekszformára lapítanom. Szerencsére még így is szaftos maradt, a feltámasztott darab még meg is görbült, mire lefényképeztem.

Ha tudunk válogatni – nekem az Ázsiában sikerült – vegyünk nagyszemű kókuszreszeléket, nagyon feldobja, ha ráharaphatunk a kis forgácsokra. A kókusztej nem volt az eredeti receptben, megmaradt valami másból, és egy hirtelen ötlettel beleborítottam. Még kókuszosabb lett tőle, bele is írtam a receptbe.

(tovább…)

Érdekes figyelni, miképp keveredik a neve két alapvetően különböző édességnek. Talán csak annyi közük van egymáshoz, hogy mindkettőhöz sárgabarack lekvár dukál.

Az olcsóbb változata a gríz alapú, morzsásra sütött, kevert tésztaféle, amit ugyan daramorzsókára kereszteltek, de inkább grízsmarni néven ismert.

A másik a drágább, finomabb anyagokból készített császármorzsa, ami a hagyomány szerint Ferenc József császár kedvelt desszertje volt. Most ezt, a finomabb változatot mutatom be.

(tovább…)

A maga egyszerűségében nagyon finom, gyors vacsora, ebből a télidőben is frissen elérhető zöldségféléből.

Remekül előkészíthető annyira, hogy csak át kelljen tenni a hűtőből a sütőbe, ahol fél óra alatt bőven megsül, és tálalható. Ha jénaiban sütjük, arra mindenképp ügyeljünk, hogy a hűtőhideg üveget bekapcsolás előtt tegyük a sütőbe és légkeveréssel vagy nem egészen nagy lángon kezdjük melegíteni, nehogy az üveg elpattanjon.

(tovább…)

Egyike azon apró semmiségeknek, amik abbahagyhatatlanul finomak.

Én úgy kaptam a receptet, hogy állítólag libanoni eredetű. Nem tudok utána járni, de akár lehet is, még ha nem is annyira édes, mint az arab sütemények jó része.

Akár távoli eredetű, akár nem érdemes nekiállni, mert igazán nem tart sokáig, és finomsága ellenére anyagi romlásba se fog dönteni az elkészítése.

(tovább…)

Méltatlanul sok támadás éri a pörköltet. Sokan valami zsíros, nehéz, ehetetlen ételnek állítják be, ami megtestesíti a magyar konyha földhözragadt elmaradottságát.

Pedig egy nagyon régi tradíción alapuló receptről van szó, ami persze az évszázadok alatt magába olvasztotta a mindenkori újdonságokat. Ha ezt nem teszi, sose lehetett volna belőle a mai paprikás, gyönyörű színű étel, hiszen sokkal régebbi fogásról van szó, mint ahogy a paprikát megismerhettük.

Arról sokan vitáznak, hogy pásztorételnek tekinthető-e – a XIX. századi pásztorkodásban valószínűleg nem – minden esetre egy nagyon logikusan felépített, kevés eszközt és technikát használó étel, ami könnyen elkészíthető volt akár szabad tűzön is. Egyetlen edénybe, egymás után kerülnek a hozzávalók, másra mint erre az edényre és egy késre nem is nagyon volt szükség.

Ami pedig a zsírosságát illeti lehet igaz is, ha valaki sok zsiradékkal szereti, de egyáltalán nem szükségszerű. A manapság tenyésztett állatok húsának olyan alacsony a zsírtartalma, hogy a kész ételben nagyjából annyi lesz, amennyit mi külön hozzáadunk. Ahogy most készítettem egyáltalán nem zsíros és munka is alig volt vele, odafigyelnem se kellett, nehogy leégjen.

(tovább…)

Amikor az ember szombat délután a homlokára csap, hogy másnap délelőtt kell vinni egy adag süteményt valahová, addig túrja a gyűjteményt, amíg talál valami gyorsat. Az se baj persze, ha minden hozzávaló megtalálható az otthoni készletben, hiszen semmi kedve nem lenne a viharos szélben még a sarki boltig sem elmenni. Nagy előnye, hogy elég összegyúrni, kinyújtani és sütni. Nem kell pihentetni, ugyanakkor elbírja, tehát ha úgy adódik, hogy nem kell azonnal sütni, nyugodtan mehet a hűtőbe.

(tovább…)

Ez akkor is függőséget okozóan finom, ha nem is pályázik a híressé vált Ladurée macaronok trónjára.

Arra viszont nagyon is alkalmas, hogy emlékezetes módon hasznosítsuk megmaradt tojásfehérjéinket. Az a kockázata meg lesz az akciónak, hogy a követeléseknek eleget téve, legközelebb tojássárga hasznosítására való receptek után fogunk kutakodni.

(tovább…)

Nagy kedvencünk ez a sós sütemény, ami neve ellenére nem hasonlít a megszokott pogácsákra.

Égetett tészta az alapja, ami ijesztően hangzik ugyan, de egyszerűen elkészíthető. A sütés közben szépen megdagad, a közepe üregessé válik, ezzel a szorgosoknak lehetőséget ad arra, hogy meg is töltsék. Anélkül sem száraz és önmagában is nagyon jóízű. Még sose öregedett meg valami doboz mélyén.

(tovább…)