A Húsvét két elmaradhatatlan étele a sonka és a kalács. Igaz, konyhában készül a piros tojás is, de annak nem az volt a legfontosabb jellemzője, hogy ehető.
A sonka főzéséről már esett szó, lássuk hát a kalácsot. Sokan félnek tőle, mint a legtöbb kelt tésztától, pedig semmi varázslat sincs benne. A legtöbb falusi leány is megtanulta, miért ne sikerülne nekünk is?
Éppen csöpög két pohár tejföl a hűtőben, aminek savóját remekül lehet használni, egyebek mellett kenyérsütésre.
Kifejezetten fehér, szaftos kenyérre szólt a családi rendelés, és az ilyeneknek eleget kell tenni. Krumplis kenyér mellett döntöttem, az kevésbé hajlamos a kiszáradásra. Ugyanezért nedves, lágy tésztát dagasztottam, aminek az ára az, hogy csak formában lehet megsütni, különben inkább fog lángosra hasonlítani, mint kenyérre.
Tegnap esedékessé vált megint a kenyérsütés. Ennek alighanem a kovász örült a legjobban, mert legutóbb olyan hirtelen jött a rendelés, hogy nem kerülhetett sorra, vacoghatott tovább a hűtő mélyén.
Ezt egyébként nagyon jól viseli, 3 – 4 hétig is eláll penészedés nélkül. Ilyenkor leülepszik, feljön a leve a tetejére és határozottan savanykás illata van. A hűtőből kivéve meleg vízzel keverem fel, és adok hozzá valamennyi friss lisztet, amitől pár óra alatt magához tér, dolgozni kezd.
Ez a kenyér forma elterjedt az egész Mediterráneumban és még azon is túl. Volt szerencsém egyszer Szamarkandban figyelni az utcai sütödét és kóstolni a frissen kivett lepényt. A maga egyszerűségében emlékezetes gasztro-élmény volt.
Mióta idehaza is népszerűvé vált a gyros, nem ismeretlen előttünk sem. Sajnos gyakori, hogy valami ki tudja mikor gyártott, ipari lepényt melegítenek meg a mikróban, és ebbe a rágós-nyúlós valamibe tömködik a többi hozzávalót. Érdemes odahaza nekiállnunk az elkészítésének, gyorsabban megvan, mint egy vekni kenyér és kevesebb a hibalehetőség. Igazából azon múlik a siker, hogy gyorsan dolgozzunk és ne égessük meg a tésztát, a rettentő forró sütőben.
Gondolom, velem együtt sokan szeretik ezt a Skandináviából elszármazott kenyérfélét ropogtatni. Rengetegféle változata van, szinte mind finom, és jól beleilleszthető a fogyókúrás étrendbe, hiszen egy-egy szeletnek alig van súlya.
A képen is látható rusztikus változaton látható luknak hagyománya van. A messzi északon se sütöttek naponta kenyeret, ahogy a paraszti háztartásokban, Magyarországon is hetenként egyszer fűtötték be a kenyérsütő kemencét. Az ilyen kovásztalan kenyér pedig még tovább is eláll, mint a kelesztett társai. Száraz, szellős helyen tartva meg se penészedik, igazi ellensége csak az egér. A rágcsálók dolgát megnehezítendő rudakra fűzték és ezeket jó magasra felakasztották, így a cincogók vágyakozva nézhették.
Természetesen nem kötelező lukasra csinálni, mint ahogy kerekre sem. Ez a recept egy különösen finom, gazdag változat, könnyen függőséget okoz.
Megígértem Garffykának, hogy nem nyúzom VKF határidő utáni bejegyzésekkel, meg amúgy is kilógna a sorból. Az igaz ugyan, hogy maradék krumplipüré van benne, de ha épp nem lett volna maradék, akkor vagy burgonyapelyhet szórtam volna a tésztájába, vagy főztem volna krumplit hozzá.
Megint akkor derült ki, hogy fogytán a kenyér, amikor már hamar kellett megsütni az utánpótlást. Ilyenkor jönnek a gyors kenyerek, a kovász pedig tovább öregszik érik a dobozában.
A cím többszörösen magyarázatra szorul. Nem azért fűszeres a kenyér, mert ízesítettem a tésztáját, és nem azért figyelmetlen, mert kihagytam a hozzávalók közül.
A kenyeret Fűszeres Eszter oldalán láttam meg, ellenállhatatlan kényszert érezve, hogy hamar megsüssem. Láttam, hogy semmi nagyobb varázslat sincsen benne, így hát elővettem a mérleget, hogy most ne érzésre adagoljam a hozzávalókat, mert nyilván a mennyiségekben lehet a titka.
A bűvös mennyiségek így néznek ki Eszter szerint:
25 dkg rétesliszt
25 dkg sima liszt
35 dkg langyos víz (igen, dekában adtam meg a víz mennyiségét!)
2 kk tengeri só
1,5 kk szárított élesztő
1 kk cukor
Azt nem mondom, hogy hirtelen felindulásból sütöttem ezt a veknit, mert felindulva a marhahús megsütésére voltam, de ha egyszer jön a jelzés, hogy fogytán a kenyér, csak kell sütni valamit.
Gyorsan felleltároztam a lisztkészleteket és kiolvasztottam egy kocka élesztőt. A Karácsony óta a hűtőben pihenő kovász most nem került sorra, csak nem lesz baja a következő kenyérig.
Most se tudok pontos receptet adni, mennyiségekkel, mert most sem használtam a mérleget. Legyen ez bíztatás a kenyérsütéstől félőknek, nem akkora varázslatról van szó, ami csak akkor sikerül, ha mindent pontosan betartunk. Az is igaz, hogy a kenyereim nem reprodukálhatóak, akkor is mindig másképp sikereülnek, amikor ugyanazokból a lisztekből dagasztom.
Azoknak ajánlom ezt a receptet, akik szeretik az olyan zsemlét, aminek van húsa, nem csak fűrészporba csomagolt levegőből áll. A finnségéről nem tudok biztosat, ilyen néven kaptam a receptet és azóta rendszeresen megsütöm, kisebb nagyobb változtatásokkal. Az alap recept ugyanis jól tűri az adalékolást (persze ne E-számos vegyszerekre gondoljunk). Különféle magokkal, őrleményekkel gazdagíthatjuk, amitől minden alkalommal más lesz a kész cipó íze.
20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
20 dkg zabpehely
40 dkg fehér búzaliszt
1,5 dkg só (ez egy csapott evőkanálnyi)
2 ek méz
1 kocka élesztő
3 – 4 dl víz
lenmag, napraforgómag, tökmag, szezám mag …
Már megint az az átok fényképezés 🙁
Este, műfényben, vakuval, egyszóval minden tilos körülménnyel. Reggelig viszont nem várhattam, ha még egyben akartam látni.
A kedvenc rozskovászom volt az alapja, amit mindig kisegítek egy negyed élesztővel, mert szeretném, ha tervezhető idő alatt megkelne. Jártam már úgy, hogy csak kovásszal kelesztettem, de reggeltől estig is alig mozdult.
20 dkg kovász
~ 1 dkg élesztő
30 dkg félfehér liszt
20 dkg rétesliszt
3 ek krumplipehely
1 ek sikér
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu