Nagyon mutatós fogás, amit sokkal könnyebb elkészíteni, mint ránézésre gondolnánk.
Olyan vendégváró étkezéshez készült, ahol nem volt idő tálalás előtt sokat főzőcskézni, olyan fogásokat kellett összeállítani, amik jól előkészíthetők és épp csak a befejező lépések maradnak aznapra.
Ez kérem szépen maga az édes bűnbeesés. Édes, illatos, ropogós, vagyis ellenállhatatlan kísértés.
Még az a szerencse, hogy a recept szerint négy napnál tovább nem tartható el, így legalább van mire hivatkozni az újabb torkoskodásnál.
Meg persze nem romlik, csak elveszti ropogósságát, ha megszívja magát a párás levegőben.
Kicsit még várni kell, amíg a friss hazai terményekből készíthetjük ezt a finomságot, addig kénytelenek vagyunk részben fagyasztottat használni.
A félórás vacsorák mezőnyében komoly esélye van jó helyezést elérni, hiszen nem csak gyors és finom, de jó sok zöldséggel készítve nem kell külön köretet főzni mellé.
Váratlan vendég jelezte érkezését, aki tudottan édesszájú, kellett hát valami gyorsan összedobható. Ilyenkor a tuti tipp a muffin, amit semeddig se tart bekeverni, és mindenki szereti. Most egy narancsos, diós változat készült. Mire kész lett alkonyodott, egészen izgalmas fényviszonyokat teremtve a fényképezéshez.
Tartogat meglepetéseket a számítógépem, pedig nincs is túlméretes lemeze. Ez a kép még az ősszel készült, egy családi ünnepre készült libacombról. Érdekes módon a körete akkor sorra került, csak a „lényeg” maradt le.
Semmi olyan speciálisan téli nincs rajta, hogy ne lehetne most is jó étvággyal befalatozni. Talán csak a krumpligombóc helyett lehetne valami párolt, zsenge zöldségköretet kitalálni hozzá.
Nagy kedvencem ez a pogácsa, már sokadszor sütöm. Ideális tömegétkeztetésre, mert az alap adag komoly szakajtónyi. Lehet persze felezni, de minek, így is maradéktalanul el szokott fogyni.
Az egyik nap begyúrom, másnak megsütöm kategória versenyzője, bár előfordult már, hogy csak negyednap került sorra – baja így se lett.
Tegnap hülyének néztek a piacon. Szerintem lassan megszokom, mert nem az első alkalom volt.
Vagy 5 percig válogattam a mogyorókrumpliból az apráját, miközben más a nagyobbakat keresi. Láttam az árus szemén, hogy nem tart teljesen beszámíthatónak. Szerintem nem tudja, hogy a nevéhez méltan mogyoró méretűekből lehet igazán fantasztikus finomságot sütni.
Nyilván sokan ismerik spanyol nevén is: ensaimadas. Nagyon finom tojásos, zsíros tészta, aminek több különlegessége is van.
Az egyik a formája ez a képen is látható csiga.
A másik a szokatlanul hosszú kelesztési idő, mi miatt meg kell tervezni a sütését, nem lehet hirtelen felindulásból összedobni.
A harmadik pedig a hozzávalók között található disznózsír. Ez ma talán szokatlan egy édes kalácsban, pedig Nagyanyáink idején teljesen természetesen került a süteményekbe. Nekem annak idején még azt is megtanította Nagyikám, hogy amelyik receptben 10 dkg vaj szerepel, abba nyugodtan tehetek 8 dkg zsírt. Mindennek régi tapasztalat volt az alapja, hiszen akkoriban még nem volt ráírva mindenre az összetétele, így az se volt nyilvánvaló, hogy a vajban 20 % körül van ami nem zsiradék. No, ennyit a konyha tudományáról.
Úgy terveztem, hogy délelőtt kényelmesen elintézem az összes rohangászni valómat a városban. Talán mondanom se kell, hogy nem így lett. Mire hazaestem mindenkinek hangosan korgott a gyomra, jelezve, hogy fél órát is csak nehezen bírnak ki éhenhalás nélkül. Szerencsére megbízhatóan számíthatok a hűtőgépre, mindig ad ki magából valamit, amiből neki lehet kezdeni a gyors főzőcskének. Már csak a végén derült ki, hogy tejföl nincs itthon, pedig az ilyen minálunk egészen ritka. Azt szoktuk mondani, hogy ha tejföl meg fokhagyma van itthon, éhen már nem halunk.
Gyűltek egy ideje a befagyasztott tojásfehérjék, elérkezettnek éreztem a pillanatot, hogy egy részüket felhasználjam.
Ezt egyszer régebben már megcsináltam, de akkor megfogadtam, hogy hiába nagyon finom, legközelebb csak akkor, ha van sütőostyám. Lett. Süthettem.
Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren 
info kukac jokaja.hu