Nostradamus titkos teája – Valentin napra

Nostradamus, a középkor sok okból elhíresült figurája nem csak jövendőmondással foglalkozott. A hagyomány szerint ennek a  csodateának a receptje is az Ő nevéhez köthető.

Mióta ember létezik, azóta léteznek a különféle afrodiziákumok is, mert azóta létezik a vágy a szerelem iránt és annak testi beteljesítése iránt.

Állítólag ez a tea olyan hatásos, hogy bizonyos összetevőit nem szabadott elültetni a kolostorok amúgy gazdag füveskertjébe. Garancia természetesen nincs rá, a szerzőt már nem lehet utolérni. A (mellék)hatásról kérdezze partnerét.

(tovább…)

Kategória: Alkoholmentes italok Egyebek 3 hozzászólás →

Tojásos puncs fázósoknak

Ha már ennyire nem enged a tél szorítása, melegedjünk egy kicsit, a jó fokozásával.

A tojáslikőr önmagában is finom, de így kistafírozva egyenesen ellenállhatatlan. Pedig nem árt ellenállni neki, mert aki ellen nem áll, hamarosan a lábán sem áll.

A hozzávalók népes társaságra elegendő adagról szólnak, bátran át lehet számolni.

(tovább…)

Kategória: Alkoholos italok 1 megjegyzés →

Mártogatósdi 1.

Akár előételként tálaljuk, akár bulikajának – elegánsabban party falatoknak – ezek a kencék egyszerűen, gyorsan elkészíthetők és annyira változatosak, hogy nagyobb társaságban is mindenki talál köztük kedvére valót.

Húsos recept elvétve akad, az is inkább halas, viszont annál több tejtermék és zöldségféle kerül bele. Azzal is elősegíthetjük, hogy nyugodt lelkiismerettel mártogathassunk, ha csíkokra vágott zöldségeket esetleg ropogós kenyeret, pirítóst adunk hozzá, chips-félék helyett.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek Nincs megjegyzés →

Paprikás disznóság

A minap, amikor Max malackodott, eszembe jutott, hogy már rég főztem ilyesmit. Akkor még nyár volt, lehetett bográcsolni, ami most csak szép emlék lehet. Most nem volt hozzá malac húsom se, viszont feltalálták a hentesek a sertés lábszárt. Eddig ilyen néven marhahúst vehettünk, újabban a disznóknak is kinőtt. Nagy csoda persze nincs a dolog mögött, csak annyi, hogy újabban több a csülök, mint amit el lehet adni, így aztán megnyúzzák, kicsontozzák és lábszárként adják el.

Pucolás közben szépen látszik, hogy kétféle húsból áll. Van egy külső, dekli része, ami lazább, de vastagabb rostokból álló színhús. A belső rózsája hasonlít a marhalábszárra, amennyiben ez is hártyákkal, inakkal átszőtt, finomrostú hús. Egyből két étkezéshez való adagot vettem meg, és szétválasztottam a kétféle húst. Az egyiket ledaráltam, ebből készült a gombás gombóc, a másikból készült ez a paprikás.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Nincs megjegyzés →

Füstöltsajtos pogácsa

Nagy kedvencünk ez a sós sütemény, ami neve ellenére nem hasonlít a megszokott pogácsákra.

Égetett tészta az alapja, ami ijesztően hangzik ugyan, de egyszerűen elkészíthető. A sütés közben szépen megdagad, a közepe üregessé válik, ezzel a szorgosoknak lehetőséget ad arra, hogy meg is töltsék. Anélkül sem száraz és önmagában is nagyon jóízű. Még sose öregedett meg valami doboz mélyén.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sós sütemények Nincs megjegyzés →

Marcipánnal töltött keksz

Olyan  nagyon igazi, téli illatú, fűszerezésű finomság, akár Karácsonyra is készülhetett volna.

Akinél az először kóstoltam, tényleg inkább kekszféle volt. Ő kinyújtotta a tésztát, ráfektette a kinyújtott marcipánt, amit befedett a tészta másik felével. Én féltem, hogy sütés közben megolvad, kifolyik a marcipán, így hát inkább ilyen kis táskákat hajtottam belőle.

Akármelyik változatot is választjuk, készüljünk fel rá, hogy a kihűlési időt is alig éli túl, annyira gyorsan bír elpárologni.

(tovább…)

Kategória: Aprósütemények 1 megjegyzés →

Húsgombócok gombaragun

Ebben az ételben két olyan dolog is van, ami az átlagnál gyakrabban fordul meg a konyhánkon. Az egyik a darált hús, a másik a gomba. Mindkettő gyorsan elkészíthető és rendkívül változatosan, csak pici fantázia kell hozzá. A darált hús adott esetben kármentő is lehet, ha otthon derül ki, hogy a megvett hús mégse olyan szép, mint amilyennek a hentes pultjában látszott, és ez sajnos egyáltalán nem rendkívüli eset, még bejáratott hentesnél sem. Én önsanyargató módon nehezítem a dolgomat: magam darálom a húst. Jobb szeretem előtte magam megpucolni, letakarítani róla minden olyasmit, amit nem szeretnék a fogam közé kapni.

(tovább…)

Kategória: Disznóhúsok Nincs megjegyzés →

Ananász mascarpone krémen

Vettem egy ananászt. Igazit, nem konzervdoboz formájút. Nem volt hatalmas, de a bébi-ananásznak így is a duplája, fele áron.

Aki még nem tette meg, kóstoljon meg egy igazi ananászt, ég és föld a különbség a konzervhez képest. Elég jól látszik rajta, hogy érett-e. Amikor már a pikkelyek közötti mélyedés is sárga, nem zöldes, akkor érdemes lecsapni rá.

Ha friss, ép a levélrózsa a tetején, kellő türelemmel legyökereztethető és jókorára megnöveszthető.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Krémek Nincs megjegyzés →

Korianderes tökleves, avagy az édes élet

Régóta készülök már egy sütőtöklevest kipróbálni, valahogy nagyon megindította a fantáziámat. A kísérlet tolódásának oka az, hogy a rajtam kívüliek szelíd ellenállásába ütköztem, amit most hagytam figyelmen kívül, amikor megláttam Dolce Vita almás, korianderes levesét. A kocka el volt vetve, a pénteki bevásárlás alkalmával minden hozzávalót megvettem, a hitelesség kedvéért még egy cserép koriandert is.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Levesek 2 hozzászólás →

Ho-ho-hóóóó

Gyönyörű dolog a hóesés, így az ablakon át fényképezve, a jól fűtött szobából. Azért a kocsi kiásásán és a hólapátoláson már túl vagyunk.

A kép érdekessége, hogy semmit sem módosítottam rajta, így jött ki a gépből. A szürke ég alatt ennyire nincsenek színek.

Megmutatom még a madáretetőnket is.

(tovább…)

Kategória: Egyebek 4 hozzászólás →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos