A karácsonyi ajándékcsomagba szántam birsalmasajtot is. Elég sötét színű lett a sajt, ezért úgy gondoltam, hogy ceruzavastag – na jó, ácsceruza – csíkocskákat vágok belőle és az egyik végét bemártom olvasztott fehér csokiba. Már láttam lelki szemeim előtt a sötétbordó – vajszínű darabkákat.
Az ember tervez, ezúttal a fehér, táblás izé végzett. Ahhoz képest, hogy kimondottan cukrászatot emlegettek a francia csomagoláson, vagyis bevonónak adták, épp csak megolvadni nem akart. Sűrű, kenhető massza lett, kocsikenőcsnek is elment volna. Hiába adtam hozzá jócskán kókuszzsírt, azzal is csak a kocsonyásig sikerült lágyítani.
(tovább…)
Kategória: Desszertek 5 hozzászólás →

Igazi klasszikus recept, nagyanyáink idején is népszerű volt. Mára veszített ebből a népszerűségéből, pedig megérdemli, hogy felelevenítsük. A rengeteg fűszer aromája és a kékes színe egészen különleges, ünnepi fogássá teszi. Nagyon friss halból készítsük, annak van igazán jó íze. Tükörpontyot vegyünk hozzá (bőrös lenne az igazi, de olyat nem nagyon látni), ne pikkelyest és nagyon óvatosan szedjük le a pikkelyeit, belezzük ki, és épp csak egy kicsit öblítsük le. Mindennek az a célja, hogy a bőrének síkos rétegét ne sértsük meg, ne távolítsuk el, mart az fog az ecetes lében kékre színeződni. A ponty torkából ne felejtsük el kiszedni a keserűfogát! Egész ponty esetén fejenként 40 – 50 dkg-ot számoljunk. Ha sokan vagyunk, inkább filézzük le a halakat, mert egyben nem tudnánk megfőzni.
(tovább…)
Kategória: Halételek Technikák - trükkök Nincs megjegyzés →

Első kísérletnek egész jól sikerült formába önteni. A forma 3 – 400 Ft-os szilikon jégkocka fagyasztó volt, fogásra meglehetősen tapadós felülettel. Ez persze csak otthon, kicsomagolás után derül ki, ennyiben zsákbamacska. A két forma között jelentős különbség volt az eredményt tekintve. (tovább…)
Kategória: Desszertek Technikák - trükkök 5 hozzászólás →
Én azt hittem, hogy tudom, de most már tudom, hogy tévedtem. A Nagycsarnokban a bejárat melletti sorbaállós sajtosnál jártam. Egyebek mellett láttam egy friss sajtot, sárga kockákkal, amire gyömbéres sajtot írtak ki.
Ilyet ugyan még nem ettem, de ha sajt és gyömbér van benne, rossz nem lehet, hoztam is belőle egy darabot.

(tovább…)
Kategória: Egyebek Tejes ételek 3 hozzászólás →
Többen írtak már a fényképezés rejtelmeiről, arról, miképp próbáljunk meg a profik nyomába szegődni, ezt – azt ellesve tőlük.
Az egyöntetű ajánlás ellenére, úgy alakul az életem, hogy szinte kizárt természetes fényben fényképeznem. Valahogy mindig aludni ment már a nap, mire a fényképezéshez jutok. A mesterséges fény viszont nehéz ügy, a vaku pedig végképp. Gondoltam, hogy függetleníteni kéne magam a környezettől, megteremtve a magam pici stúdióját. Ilyenkor kézenfekvő megoldás a lightbox – nem tudom van-e jó magyar elnevezése – vagyis az a fehér oldalú sátorféle, amin át bevilágítva nagyon szép diffúz fényeket lehet elérni. A neten körülnézve számtalan megoldást találni barkácsolásra, de kész termékként is. Utóbbiak ára a marék pénztől a csillagos égig terjed. Egy hosszú este keresgélése után találtam elfogadható áron, és mivel Valaki másnak is kellett, a szállítási költséget is elosztottuk. Így néz ki összehajtva.

50 x 50 cm és talán 3 cm vastag. Benne van maga a sátor és négyféle színű, bogánccsal rögzíthető háttér. Fogtam két öreg íróasztali lámpát, amit az asztal szélére lehet rögzíteni, belecsavartam egy – egy nagyobbacska kompakt fénycsövet és közéjük állítottam a dobozt. Ilyen lett a „műterem”. (tovább…)
Kategória: Egyebek 4 hozzászólás →

Szerintem az éves cukoradagunk jelentős része fogy el az év utolsó heteiben, időnként jól esik valami sós is. Annyira legyünk stílusosak, hogy legalább a mákkal utalunk ebben is a Karácsonyra. Azért az év más szakában is érdemes megsütni, gyors, egyszerű és nagyszerű rágcsa.
25 dkg vaj (margarin)
40 dkg liszt (felesben finom és rétes)
10 dkg reszelt sajt
5 dkg darálatlan mák
0,5 cs sütőpor
tejföl
só
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sós sütemények 2 hozzászólás →

Német barátainktól kaptunk először ebből az arrafelé szinte kötelező karácsonyi süteményből. Súlyos függőséget okoz, már az első falat után, annyira finom. Ugyan hatalmas a kínálat a bolti fajtákból is, mégis szinte minden háztartásban fellelhető a saját receptje is. Hagyományosan mandulából készül, de érdemes erőteljesebb ízű magokkal is kipróbálni, törökmogyoróval, dióval. Mindegyikkel egész más, másképp finom.
20 dkg darált mandula
15 dkg porcukor
3 tojás fehérje
vanília
1 púpos teáskanál fahéj
(tovább…)
Kategória: Aprósütemények Nincs megjegyzés →
Annyira szépek lettek, nem hagyhattam ki, hogy fényképezzek. Érdemes volt sok utánajárással piros cukrot venni, ezzel lett az igazi. Még kipróbálnám zölddel is, de csak ha nem mentolos, szerintem az nagyon nem passzolna a mézeshez. (Igazság szerint azt tartom, hogy az még a fogkrémhez se passzol, de ez már szigorúan magánvélemény.)
Remélem a leendő megajándékozottaknak nem most jut eszükbe blognézőbe jönni. 🙂

Kategória: Aprósütemények Nincs megjegyzés →

Amolyan biztonsági sütemény, amit hetekkel előre le lehet készíteni, és bármikor elővehető, még abban az elképzelhetetlen esetben is, hogy kifogynánk a sütiből. Ennél sokkal nagyobb esélye van a váratlan vendégnek, meglepetésszerű meghívásnak, ahova saját készítésű sütivel igazán jó megérkezni. A megsütése sem nagy varázslat, hamar megvan és szinte letehetetlen elrontani.
15 dkg vaj
15 dkg cukor
10 dkg zabpehely
10 dkg darált mandula vagy dió (esetleg vegyesen)
10 dkg liszt
fél zacskó sütőpor
1 tojás
mazsola
reszelt narancshéj
csipet só, vanília, fahéj, szegfűszeg, esetleg gyömbér és kardamom
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Aprósütemények Nincs megjegyzés →

Elkészült a próba adag. A legnagyobb tanulsága rögtön az elejére: a csokibevonat nem vakolat (ami eltakarja a trehányul rakott falat). Ha a belseje „rusztikusra” sikerült, az a csokitól se fog kisimulni. Ettől eltekintve szerénytelenül tökéletesnek is mondhatnám.
Az ötletet Angéla arisztokratikusra vett nevű tekercsei adták, de tudtam rögtön, hogy más formát fogok adni neki. Először egy Kókusz Rudira gondoltam, de aztán átváltottam a kókuszos szaloncukorra. Ahogy a próba adagot elnézem, a végén golyó forma bonbon lesz belőle, gömböt formázni mégis csak egyszerűbb, mint ilyen hosszúkás valamit.
(tovább…)
Kategória: Egyebek Sütés nélkül Technikák - trükkök 2 hozzászólás →