Zárt meggyes mogyorótorta

zart-torta-1a

Ha egy ifjú hölgy betölti a két évét, jár Neki két torta, ugye?

Így gondolta ezt az egyik Nagypapája is, és megsütötte ezt a gyönyörű finomságot. Praktikus ember lévén zárt tortát választott, hiszen tudta, hogy vagy 200 km utazás áll előtte, azt pedig nem akármi éli túl.

Sajnos teljes pompájában nem tudtam lefényképezni, mire látótávolba értem, már csak ez a fele volt meg. Azért az látszik, hogy került rá még pöttyös bögre is, hogy tudja ez az Övé – elvégre a bölcsiben is ez a jele.

(tovább…)

Kategória: Torták 1 megjegyzés →

Karácsonyi grillázs

karacsonyi-grillazs

A karácsonyi édességek szinte összes hagyományos összetevője koncentrálódik ebben a finomságban. Sokan félnek nekiállni a grillázsnak, pedig az egyik legegyszerűbb desszert, alig néhány dologra kell odafigyelni. Ha sikerül valamennyit eldugnunk magunk elől, sütemények, torták készítéséhez is használhatjuk. Összesen egy edényre és egy fakanálra van szükség, és valamire, amire kiönthetjük az elkészült grillázst.

20 dkg cukor
15 dkg mandula
10 dkg dió
4 – 5 ek méz
2 ek cukrozott narancshéj
2 ek aprószemű aranymazsola
1 – 2 ek vaj
fahéj, szegfűszeg
(1 csapott mk szódabikarbóna)

(tovább…)

Kategória: Desszertek Sütés nélkül 1 megjegyzés →

Tejberizs torta diós lapon

tejberizses-torta-1aEzt a tortát már nem először készítem, de így télen nem került rá gyümölcs és zselé, viszont nem spóroltam meg a tortalap megsütését. Kezdjük is annak a receptjével.

2 tojás
5 – 6 dkg dió
5 dkg barna cukor
2 – 3 dkg keserűcsoki
2 késhegynyi sütőpor (most épp a szódabikarbóna került a kezembe)

A 2 egész tojást rábíztam a gépre, hogy verjen habot belőle – megtette. Közben a forgókésesben finomra aprítottam a diót a cukorral, a szódával és a végén még a csokit is beledaráltam. A 26 cm-es tortaforma alját sütőpapírral béleltem ki. A darált diós keveréket óvatosan beleforgattam a habba és az egészet beletöltöttem a tortaformába. Nem lett vastag, tán másfél centi összesen. 200 fokos sütőben 6 – 8 perc alatt kész volt, majd hűlni félreraktam. Amíg sült elkezdtem főzni a tejberizst – igazából lehetett volna azzal kezdeni, és amíg hűl, elkészült volna a tortalap.

(tovább…)

Kategória: Torták 1 megjegyzés →

Hűtőkievésből juhtúrós ragu

juhturos-nyelv-1a

Nagyon szeretett volna már elkészülni a levesben főtt nyelv, a levesét már el is felejtettük, pedig finom volt. Egy zacskóban maradék juhtúró is várt a felhasználásra, nem fért bele mind a legutóbbi, sütőben sült gombafejekbe. Hamar ebéd lett belőle, hagyott időt a karácsonyi édességek és egy torta elkészítéséhez.

Szeretem a nyelvet, az egyik legjobb ízű húslevest adja, és sokféle mártással tálalható a finomrostú, sötét hús. Sok munka nincs vele, amikor kihorgásztuk a levesből, és már nem süti a kezünket, le kell húzzuk, a tövében kaparjuk a fehér hártyát róla, és már szeletelhetjük is.

1 kg levesben főtt disznónyelv
15 dkg juhtúró
1 kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
tejföl
só, bors, szerecsendió

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Belsőségek 1 megjegyzés →

Kétféle(?) karácsonyi mandulacsók – sütés nélkül

mandula-szilank-keserucsokis-1a

Többszörösen borzasztó recept következik!

Borzasztó finom, borzasztó egyszerű és borzasztó sok teret enged a kreativitásunknak.

Variálhatunk a csokival, a fűszerezéssel, a mandula vágásával és egyáltalán azzal, hogy mandulából csináljuk-e vagy más finom magból. Szerintem a kép alapján már a legtöbben tudják is, hogyan álljanak neki. Azért a pontosság kedvéért rögzítsük először is a hozzávalókat.

20 dkg szilánkosra vágott mandula
10 dkg keserűcsoki

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sütés nélkül Nincs megjegyzés →

Libatörpörtyű – a legfinomabb melléktermék

libatoportyu-1a

Teljes gőzzel készítem a karácsonyi ajándékcsomagokba valókat. Ma egy előkészület volt soron – más dolgok mellett – a tervezett rilette-hez szükséges libazsír előállítása. Reggel a Nagycsarnokban jártam, hogy feltöltsem fűszerkészleteinket, és persze más bevásárlásokat is megejtettem. Így került a kosaramba két kiló, naná  hogy bőrös libaháj is. Valahogy jobb szeretem a zsírt magam olvasztani, már csak a jutalomfatok miatt is. Mióta talicska aranyért adják az egykor szegény ember eledelének számító töpörtyűt (a minőségi kérdéseket hagyjuk most), leginkább olyankor kerül a házba, ha zsírt olvasztottam. A rilette szempontjából akár testhájból is olvaszthattam volna, de annak nincs töpörtyűje, tehát kész volt a beszerzési döntés.

(tovább…)

Kategória: Szárnyasok Technikák - trükkök 2 hozzászólás →

Ünnepi vaddisznó vörösborban

vaddiszno-vorosborral-1a

Ünnepi asztalhoz méltó recept, időben gondolva rá korántsem hatalmas feladat elkészíteni, persze nem az egyszerűen, gyorsan kategória versenyzője. Ez a készítési mód ugyan sok időt vesz igénybe, de ez nem jelent sok munkát is. Külön előnye, hogy nem kell hajszál pontosan időzíteni az elkészültét, türelmesen megvárja a fellépését.

Ha csak ismerős vadász nem hoz nekünk friss, megfelelően időzített húst, akkor fagyasztott vaddisznó comb vagy lapocka lesz az alapanyagunk. Ezt előző nap tegyük át a normál hűtőbe, hogy szép lassan olvadjon ki. A hozzávalókból is látszik, hogy ünnepi létszámra készült. Igazából nem is a létszám határozta meg a hús mennyiségét, hanem a kapott darab mérete.

(tovább…)

Kategória: Vadhúsok 2 hozzászólás →

Mákos kagyló

makos-kagylo-1a

Kéretik nem szívbajt kapni, nem ment még teljesen az agyamra az ünnepi készülődés, nem is a tenger gyümölcseinek karácsonyosított változata készült, hanem egy újabb bonbon. A kép se nagyon eredeti, hiszen ugyanazt a kagyló formát használtam, ami a részegesnél már bevált.

A készítés módját e helyütt nem ismétlem meg, rajtam kívül is sokan megírták már. Az jutott az eszembe, hogy a múltkori diós mellé egy mákos krémmel töltött bonbon is jópofa lehetne. Ha már az ötlet megvolt, nem hagyhattam ki a megvalósítását sem.

(tovább…)

Kategória: Desszertek 5 hozzászólás →

Gyors vacsora húsevőknek

tarja-3a

Minimális előkészítéssel bármikor 5 perc alatt tehetünk az asztalra frissen sült húst, ami garantáltan szaftos és puha. Ráadásul univerzális, mert ha nincs kedvünk felvágottat (v)enni, akkor csak egy sonkavékonyságú szeletet kell vágjunk és akár a tízórais szendvicsbe is beletehetjük.

A rendkívül bonyolult hozzávalók:

egy darab kicsontozott tarja (karajjal is működik)
1 fej hagyma
3 – 4 gerezd fokhagyma
só, bors, őrölt kömény, majoranna …
(én szeretem a tubusba csomagolt por alakú fűszer keveréket)

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Disznóhúsok 2 hozzászólás →

Fűszeres tormatortácska, hidegtálra

fuszeres-tormatortacska-1aHidegtálas vendéglátást akkor szerveztünk, ha annyian jöttünk össze, hogy nem tudtunk volna asztal mellé ülni, vagy ha nem egyszerre érkeztek a vendégek. Ilyenkor a kötelező húsokon és sajtokon kívül jól jön mindenféle változatosság.

Ez a pikánsan ízes tortácska akár egy jóféle rozskenyérre kenve, akár húsok mellé nagyon jól illik, és a húskerülők körében is népszerű tud lenni.

Egy kisebb tortácska hozzávalói, komolyabb létszámra készülve többszörözhető.

(tovább…)

Kategória: Hideg ételek Tejes ételek 1 megjegyzés →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos