
Kellemes kókuszos ital, amit nem kell nagyon édesre csinálnunk, cáfolva a tételt, miszerint attól likőr egy ital, hogy összeragasztja a szánkat.
A receptet rögtön két verzióban közlöm, a beszerzési lehetőségeinktől és lustaságunktól függően választhatunk közülük. Az eredmény hasonló lesz.
Az első változat hozzávalói:
1 l tej
2 dl tejszín (epések elhagyhatják, csak hígabb lesz a likőr)
20 dkg kókuszreszelék
5 dkg cukor
3 – 4 dl tisztaszesz
1 szál vanília
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Alkoholos italok 1 megjegyzés →

Ennek a nagyon vajas, nagyon gyümölcsös finomságnak a receptje Szászországból, Drezdából ered. Arrafelé nem telhet el Ádvent anélkül, hogy meg ne sütnék, és Karácsonyra meg ne vágnák. Nagy előnye ugyanis, hogy hetekkel előre meg lehet sütni és jól záró dobozban, zacskóban megvárja az Ünnepeket. A recept hozzávalóit kedvünk és beszerzési lehetőségeink függvényében alakíthatjuk, hiszen az aszalt gyümölcsökön, mazsolán kívül kerülhet bele akár marcipán, birsalmasajt is. Fogyókúrások anélkül vágjanak belőle, hogy elolvasták a hozzávalók listáját. Ugyan a megszokott hazai karácsonyi süteményeink semelyik tipikus alkotórésze (mák, dió) sincs benne, érdemes kipróbálni, nagyon finom változatosságot jelent „bejglimérgezés” ellen.
60 dkg liszt
35 dkg vaj
10 dkg cukor
30 dkg mazsola
15 dkg darált mandula
5 – 5 dkg cukrozott citrom- és narancshéj
3 ek rum
1 dl tej
2 kocka élesztő
késhegynyi só, reszelt citromhéj, szerecsendió virág, gyömbér, kardamom
10 dkg vaj
kb. 10 dkg porcukor
(tovább…)
Kategória: Sütemények 6 hozzászólás →

Több évvel ezelőtt csináltuk meg egyik karácsonyi vendéglátásra ezt a receptet. Igazából attól lett ünnepi fogás, hogy egy egész lapockát amúgy sosem ennénk meg, ahhoz sok éhes száj kell az asztal köré.
Az elkészítéséhez ténylegesen szükséges munka nem több fél óránál, a többi időt magányosan tölti a sütőben. Az eredmény egy különlegesen fűszerezett, vajpuhán omlós, ropogós bőrű sült, igazi ünnephez méltó étel.
(tovább…)
Kategória: Disznóhúsok 4 hozzászólás →

A karácsonyi étrendnek nagyon sok hagyománya van. Az egyik ilyen hagyományos leves a borleves, amit nagyon sokszor tálaltunk már. Változatosságként, de nem merész újításként került asztalra ez a gesztenyeleves. Annyiban hasonlít a borlevesre, hogy ez is édes. A gesztenyés, fahéjas, rumos íze igazi ünnepi fogássá teszi.
25 dkg gesztenye massza
1 l tej
1 narancs héja
vanília
2 ek keményítő (1 csomag vaníliás pudingpor)
10 dkg mazsola
rum
fahéj
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Levesek 1 megjegyzés →

A cseh konyha sörkorcsolyáinál kell keressük a recept eredetét. Szerintem minden háziasszonynak és vendéglőnek megvan a saját, titkos receptje, amik legfeljebb a fűszerezésben különböznek. A savanykás, fűszeres lében pácolt virsli remekül karbantartja a sörözéssel igénybe vett belsőnket, akár másnap reggel is.
Legalább három nappal előre készítsük el, hogy legyen ideje átvenni a fűszerek ízét. Jól behűtve egy hétig egész biztos eláll.
szeletelt vöröshagyma
szafaládé vagy virsli
víz
ecet
cukor
só, mustármag, bors, borókabogyó, babérlevél, cseresznyepaprika
A virslit villával alaposan megszurkáljuk vagy bevagdossuk. Megfőzzük az édes-savanyú öntetet, mintha savanyú uborkát raknánk el. Befőttes üveg aljára hagymaszeleteket rakunk majd belerétegezzük a virslit. Aki szereti tegyen még cseresznyepaprikát is a virslik közé. Az üveget zárjuk le, és tegyük a hűtőbe. Kb. 3 nap múlva fogyasztható.
Az elmagyarosodás magyarázata pedig itt látható. Kipróbáltam virsliféle helyett derbrecenivel. Eleve fűszeres, kicsit csípős volt, ahogy mondják, az árvák könnyét is meg lehetett volna inni rá.
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Hideg ételek 6 hozzászólás →

A hét első felében rendszeresen hűtőkievést tartunk, amíg még van a hétvégi ételekből. Most különösen is alapos bevásárlást tarthattam, vagy az étvágyunk volt gyenge, de bőven találok még megfőzetlen alapanyagokat is. Ilyen volt az a zacskó túró is, aminek egyik feléből készült egy szál rétes.
Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, a rétes gyorsan elkészül, amennyiben bolti réteslapot használunk. Mivel a saját kezű réteshúzás még várat magára, próbavásárlást tartottam Fáni nagynénénk réteslapjából. Megsütve kellemes volt, de dolgozni vele korántsem. A gyári hajtások mentén mindenképp kockákra akart szakadni a felcsavarodás helyett.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sütemények Nincs megjegyzés →

Mikor láttam és olvastam Trinity halfiléjét, eldőlt, hogy a meghatározott cél nélkül, csak készletre vett halfilé így fogja végezni. Nagyon érdekelt a pirított kókuszreszelék, amit eddig inkább csak süteményekben használtam. Tudom persze, hogy ahol a kókusz megterem, ott nem ilyen egysíkú a használata, valahogy idehaza így szoktuk meg.
Azt már talán említeni is fölösleges, hogy a recept nem másolatként készült el. Pangasius filét vettem, mert mi éppen annak puhaságát, omlósságát szeretjük, szálkára meg ezzel sincs gond. Korianderzöld is ritka vendég a konyhánkon, még a piacunkon se találnék, a csípős ellen pedig van akinek tiltakozik a gyomra. Ezektől eltekintve is nagyon finomat ebédeltünk.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Halételek Nincs megjegyzés →

A jól elkészített csülök talán legfinomabb része, a ropogósra sült, de rághatóan omlós bőre. Sokat kísérleteztem, mire nagyjából elégedett lehettem az eredménnyel. Megint egyszer igazolódott a konyhai bölcsesség, ami szerint a „mi kell a jó ételhez” kérdésre egyetlen, rövid szóval válaszolhatunk: idő. Mondhatnánk persze azt is, hogy türelem, de végül is ugyanarról van szó.
(tovább…)
Kategória: Disznóhúsok Grillezés 1 megjegyzés →

Leány fáradt. Ilyenkor relaxációs konyházást tart. Persze ehhez este 11-re szedi össze a lelkierőt a napi munka után. Egyik este éppen tökölni volt kedve, és pici fahéjjal megszórva megsütötte a kamrában várakozó tököt. Mivel azonban az élet kegyetlen, másik nap is kellően elfáradt ahhoz, hogy levezetésre legyen szüksége, gyorsan megmentette egy részét egy muffin sütéséhez.
A muffin kicsit nosztalgiasüti is, hiszen felső tagozatos korában az egyik első a muffin volt, amit megsütött. Ma már nem ragaszkodik leírt recepthez, érzésre is meg tud alkotni egy újat, legalább is minálunk ez még új volt.
A cím nem pontos, hiszen nem csak tökből készül, van benne liszt is. Azért így is egészen tökös muffin lett.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Sütemények 1 megjegyzés →

Ez ma egyszerű, gyors leves volt, de csak azért, mert több minden előkészítve várta, hogy megfőzzem. A legutóbbi másfél kiló kacsanyakból annyi leves főtt, hogy a bezöldségeletlen alaplevesből egy liternyit félretettem. Vagy fél liter vízzel meghígítva ez képezte az alapját. A víz ellenére nem lett üres ízű, hiszen főtt bele még hús a gombócokban. A darált húst se ehhez daráltam, hanem az egyszerre ledarált másfél kilónyi combot osztottam szét a gombócok, a májas és a rilette között.
A legutóbbi VKF forduló óta őrzöm külön böngészőfülön „saját levében” húsgombóclevesének receptjét, amit feltétlenül meg akartam főzni – már csak az ősök iránti tiszteletből is. Ez persze messze nem az, csak egy részlet belőle, a krumplis húsgombóc.
(tovább…)
Kategória: Levesbetétek Levesek 4 hozzászólás →