Jó kaja

Régi családi receptünk ez, amit akkor készített gyakran Édesanyám, amikor Apámnak gyomorfekélye volt. Annyira finom, hogy azóta is rendszeresen ismételjük, még ha nem is szorulunk ilyen diétára. Élmény felvágni, amikor az ember orrát megcsapja a citrom és a rengeteg fűszer illata.

70 dkg filézett pulyka felsőcomb
2 zsemle / szelet fehérkenyér
2 tojás
citrom
só, pici fehérbors, kakukkfű, majoranna, citromfű, babérlevél …

(tovább…)

Közeledik november, benne Márton napjával, a libák rettegett időszaka ez, az év többi részéhez képest aránytalanul megnő az elhalálozók száma. Ilyenkor még az is kivételt tehet az étrendjében, aki egész évben szigorúan számolja a kalóriákat, kerüli a zsírt. Egy ilyen libapecsenye ugyanis csak hízott libából az igazi, pecsenyelibából könnyű elrontani, száraz, szívós húst készíteni. Szent Márton legendáját ki-ki keresse meg máshol, érdekes olvasmány, itt nem ismétlem el. És mitől is besztercei? Természetesen a szilvás töltelékétől.

egy egész liba (konyhakész állapotban 3 – 5 kg)
30 dkg aszalt szilva
1 alma
0,5 dl rum
1 citrom
só, bors, majoranna

(tovább…)

Ez az a rántotthús, aminek az egyik választható körete a sültcékla volt. A kevésbé száraz köreteket kedvelők rizst és gombaragut kaphattak.

A rántotthúsról sok újat nem írhatok. A karajról még egészben lehúztam a vastag bőnyeget róla, centis szeleteket vágtam és még a klopfolóval is nekiestem. A szokott módon liszt-tojás-morzsa panír került rá, és az első oldala fedő alatt, a második anélkül sült.

(tovább…)

A karaj ugyan a disznó egyik nemes húsrésze, azonban tud rettentő száraz lenni. Érdemes vele különféle trükköket csinálni, hogy szaftosabbá, és ízesebbé is tegyük. Ez a recept is ilyen trükközésről szól, a minapi ebédünkről.

Előkészítésként a kicsontozott karajról lefejtettem a vastag, ezüstszínű bőnyeget, ami csúnyán összehúzná sütés közben. Éles késsel, a deszkával párhuzamosan tartva, csigaformán felvágtam, hogy egy nagy szeletként lehessen kiteríteni. Persze egy fél kilós karajból szelet nemigen lesz, legfeljebb nadrágszíj. Ezt a húslapot még ki is klopfoltam, hogy korrigáljam a vágástól egyenetlen vastagságát. Amikor idáig kész lett, megsóztam és megborsoztam, vékonyan megkentem a pestoval, majd lehetett a tölteléket rápakolni.

(tovább…)

Gondolkodtam, mit lehetne egy ilyen napon a blogba feltenni. Nemzeti ünnep van, de valahogy nem kapcsolható hozzá semmilyen étel sem. Érdekes módon zeneileg egyértelműen azonosítható, hiszen Beethoven Egmont nyitányát hallva rögtön 1956 fekete-fehér képei juthatnak eszünkbe. Nem véletlen, hogy ételre nem asszociálunk, az a korszak nem a gasztronómiáról szólt, jó esetben a jóllakásról.

Érdekes figyelni az október 23-ról készült felvételeket, beszámolókat. Van egy fantasztikus hangulata, amit átélni életre szóló élmény, meghatározás lehetett. Érzek párhuzamot egy évtizedekkel későbbi korszakkal. Valami hasonlót élhettünk át 1989-90 körül, amikor élt bennünk egy eufória, éreztük, hogy körülöttünk a történelem alakul, hihettük, hogy ennek részei vagyunk. Érdemes volt híreket hallgatni, újságot olvasni, mert minden napnak megvoltak a fontos történései, amire oda kellett figyelni. Érezhettük, hogy egy közös cél, a nemzeti szuverenitás elérése, összefogja az országot, és minden más érdek csak ez után következik. Hol érdekelt, hogy majd ez a sorrend megfordul? Hol érdekelt, hogy mindez egy világpolitikai játszma lecsapódása az életünkben? 1956 októberéhez hasonlóan lehetett egyirányba húzni, lehetett a nemzet közösségét érezni, az életre szóló élményt magunkba szívni.

(tovább…)

Nem ritka, hogy a menüt az határozza meg, minek láttán kapok ihletet a piacon. Ez is attól került az asztalra, hogy nagyon szép, malacnak árult császárhúst kínáltak. Ha már kínálták, hát engedtem a jó szónak és elhoztam egy szabályos formájú darabot. Egészen malac már nem volt egykori gazdája, hívjuk inkább süldőnek. Mindenesetre zsenge, húsos darab volt, szép bőrrel és épp csak egy szűk centi szalonnával. Az ilyet az Isten is egybesült pecsenyének teremtette.

(tovább…)

Az étel nevének eredete számomra a homályba vész, igaz nem is tettem semmit ezen homály oszlatása érdekében. A csengése alapján Erdélyország irányában keresgélnék. Akárhonnan is ered, nagyon finom receptről van szó. Nincs hosszú leve, de nem is száraz annyira, hogy ne lehetne tésztával tálalni. Egyike azon recepteknek, aminek nem kell a végére odaírni, hogy csak frissen készítve jó. Ha előző nap főzzük meg, hagyjuk picit hosszabb lére, mert a hús is képes magába szívni. Természetesen a tésztát azért frissen főzzük meg hozzá.

1 kg marhahús (lehet akár tyúk vagy kakas melle is)
1/2 dl olaj
20 dkg hagyma
25 dkg gomba
2 dl fehérbor
só
bors
tárkonyecet vagy citromlé
gyömbér
majoranna
babérlevél
mustár

(tovább…)

Újdonságba futottam a legutóbbi nagybevásárláskor. A Charolais húsmarha fajta itthon tenyésztett példányaiból származó, hizlalt, érlelt rostélyosra.

Jóképű darab, nem? Gusztán rávákuumozva egy műanyag tálcára, karton szalaggal körberagasztva. A hátoldalán még egy olyan használati utasítás is van, ami ajánlja, hogy a csomagból kibontva szellőztessük egy fél órát, hogy a hús magához térjen. 80 dkg-s darab, a Malacka Raj parancsnoka szerint ideális versenysúly a steakek mezőnyében. Érdemes megnézni, hogy többféle húsrészből van, erre még visszatérünk.

(tovább…)

Ez eredetileg formában készült pástétom receptje, csak idővel felvágott formát öltött. Átváltozásának műszaki oka volt, épp elromlott a sütőm. Már pedig ha nem tudom abban izzasztani a formába töltött pástétomot, akkor ez csak a tűzhely lapján, vízfürdőben lehetséges, Ott viszont a formában szétázna, alaposabban be kellett csomagolni. Ilyen zörgős anyagú, 10 cm körüli vastagságú műbelet minden nagyobb áruházfélében kapni, és a betöltéséhez se kell más, mint egy kisebb merőkanál.

75 dkg disznóhús
10 dkg szalonna
15 dkg füstölt sajt
(pác)só, fehérbors, fokhagyma, szegfűbors, szerecsendió, gyömbér, citromhéj

(tovább…)

A fasírt hálás dolog, sok recept szerint ízesíthető, variálható. Különféle főzelékek, köretek kedvenc feltétje, de akár hidegen is tálra tehető, tízóraiba csomagolható.

Leghálátlanabb dolog a sütése, hiszen még frituból is kijön az olaj szaga, és egyébként is sokat magába szív belőle. Ennek elkerülésére találták ki az egybesült fasírtot, amin viszont sajnálatosan kevés a legfinomabb része, a ropogós héja. A megoldás a „labdapecsenye” tepsiben, szárazon történő megsütése.

(tovább…)