
Nagyon finom, csupa krém torta fogyott el percek alatt, igaz nem hatalmas adag. 7 – 8 szájnál nagyobb társaság esetén érdemes egy szorzótényezőt tenni a számológépbe.
Az alap omlós tészta lapult a krém alatt, aminek nagy előnye, hogy másnapra sem ázik el. A tészta a fagyasztóban volt, egy előző sütés maradékaként. Nem tudom mekkora adag volt, olyan 30 dekának saccolom. A nagyobbacska tortaforma aljára épp ki lehetett nyújtani.
5 dkg porcukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt
1 tojás
késhegynyi sütőpor
(tovább…)
Kategória: Torták Nincs megjegyzés →

Még a forralt borral is előfordulhat, hogy maradék lesz belőle, leginkább amikor nem a tervezett létszámban érkeznek a fázósok. Márpedig kevés vacakabb dolog van a kihűlt forralt bornál, még mindig jobb, ha a fogyasztója lesz másnapos, nem a bor. Kiönteni csak vétek lenne, csináljunk hát krémet belőle. Garantálom, hogy ugyanúgy fognak rajzani körülötte, mint friss forralt bor korában.
5 dl forralt bor
6 tojás sárgája
2 dl tejszín
3 ek porcukor
(tovább…)
Kategória: Alkoholos italok Krémek Nincs megjegyzés →

Megint egyszer gombát sütöttünk gyors vacsorának. Volt már a receptje itt az oldalon, most csak azért említem újra, mert másképp készült, mint eddig.
Tulajdonképp nem másképp, csak mással töltve. Magam is rácsodálkoztam, hogy eddig nem jutott eszembe, de olyan tökéletes a juhtúrós változat, hogy nem is keresgéltem más tölteléket bele. Most azonban kisebb csoda történt, egy darab rokfort kezdett megöregedni a hűtőben. Jó, jó, ne vágjak fel, márványsajt volt őszerénysége, abból viszont egy szépen sikerült példány szelete. (tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Egytálételek Húsmentes fogások 1 megjegyzés →

A corn dog az a recept, amivel egy honvággyal küszködő texasinak könnyeket lehet csalni a szemébe. Amúgy remek bulikaja és a kölykök is bármennyit képesek eltüntetni belőle.
Ha jót akarunk magunknak, ne törekedjünk a látványos, hosszú kutyák készítésére, inkább rövid virslit vegyünk, sokkal könnyebb lesz megsütnünk.
20 dkg kukoricadara
10 dkg liszt
1 tk cukor
0,5 tk sütőpor
1 tojás
2,5 dl tej
só, bors, paprika, fokhagyma, chili
1 kg virsli
a sütéshez liszt, olaj és hurkapálca
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Disznóhúsok Egyebek 5 hozzászólás →

A téli, hideg napok kellemesen melegítő itala a forralt bor, amiről azonban nagyon sok tévhit kering. Az első a nevéből adódik, ugyanis a legrosszabb amit tehetünk vele, az a forralás. Azt a középiskola óta szinte mindanki tudja, hogy az alkohol sokkal alacsonyabb hőmérsékleten forr, mint a víz. Így ha a bort forraljuk a fűszerekkel, hamarosan akár az óvodában is kínálhatnánk, tea helyett. Ezért, meg azért is, mert a forralt borra mindig azonnal lenne szükség – amikor átfagyva hazaérünk – praktikus ez a recept. Előre elkészíthetünk egy esszenciát, amiből csak hozzá kell töltsünk a melegedő borhoz egy ízesítő adagot. Így jóformán mire mindenki kibújik a kabátjából, cipőjéből, és egyet fújtat, tölthetjük is a bögrékbe a melegítő itókát. Ez a kissé giccses bögre a kölni karácsonyi piac souvenirje, az ilyenkor kötelező attribútumokkal.
(tovább…)
Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan' Alkoholos italok Nincs megjegyzés →
Ez a rakottas krumpli lehet csirke vagy disznósült körete, de önmagában, hústalan fogásként is megállja helyét. Keleties jellegét a földimogyoró és a szójaszószban áztatott mazsola adja. Határidős ebédhez előző nap is összekészíthetjük, ilyenkor az öntetét külön tegyük a hűtőbe, különben mindet felissza a krumpli, mire a sütésére kerülne a sor.
1 kg hajában főtt krumpli karikázva
25 dkg pirított földimogyoró
maréknyi mazsola
5 dkg zsír
2 – 3 dl tejszín
alaplé (leveskocka)
só, bors, szerecsendió, szójaszósz
(tovább…)
Kategória: Húsmentes fogások Köretek 1 megjegyzés →

Belgium felől érkezett hozzám ez a recept. Nem tudok franciául, így csak sejtem, hogy valami pénzügyekkel kapcsolatos neve van: financiere. (Érzésem szerint kéne bele egy francia ékezetes magánhangzó, de olyan nincs a klaviaturámon.) Akárhogy is hívják, bármit is jelent a neve, nem válságsütemény, legalább is, aki kóstolja, biztos nem lesz (lelki) válságban. Külön szépsége, hogy ez a finomság csak tojásfehérjéből készül, apasztva készleteinket, nehogy kiguruljanak a fagyasztóból.
16 dkg vaj (nem margarin)
3 tojásfehérje (kiolvasztva, szobahőmérsékletre melegedve)
5 dkg darált mandula
5 dkg liszt
10 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
1 ek méz
1 rúd vanília
(tovább…)
Kategória: Sütemények 2 hozzászólás →

A közmegegyezés szerint az ősz, a tél a levesek szezonja. Ehhez nem tudok tiszta szívből csatlakozni, mert minálunk mindig van, kell legyen leves. Az inkább előfordul, hogy nincs második fogás, de leves akkor is van, annyira szeretjük. Kalóriaszámlálós világunkban külön előnye, hogy hamar feszül tőle a pocak, abba lehet hagyni az éhségérzetet.
Ez a recept azonban tényleg inkább a hidegebb idők jártán kerül elő, még ha az egyik hozzávalója a tavasz gasztro-szimbóluma is lehetne. A kétféle borsó egészen különböző ízű, mégis jól megértik egymást egy fazékban, elvégre csak testvérek.
25 dkg sárgaborsó
25 dkg fagyasztott zöldborsó
50 dkg füstölt oldalas (vagy 25 dkg húsos kolozsvári szalonna)
1 fej hagyma
1 ek vaj
só, szegfűbors, szerecsendió virág
3 l alaplé (húsleves)
(tovább…)
Kategória: Egytálételek Levesek Nincs megjegyzés →

Az ambrózia a görög mitológiában fordul elő. Az istenek fogyaszthatták, ám a források nem egyeznek meg abban, hogy ételnek vagy italnak tekintsék. Az viszont nem kétséges, hogy a mézet tekintették az ambrózia alapjának, sajnos receptet nem hagytak ránk az istenek.
Akárhogy is van, ha nem is az istenek itala, de annyi finomság van benne, hogy isteni italként kínálhatjuk vele azokat, akiket kényeztetni akarunk.
4 narancs
2 banán
4 ek méz
4 dl tej
2 dl tejszín
1 ek porcukor
fél rúd vanília
(tovább…)
Kategória: Alkoholmentes italok Tejes ételek 5 hozzászólás →

Ez egy klasszikus német köret receptje, Magyarországon kevéssé ismert ez a fajta. Nem a nekünk megszokott krumplis tészta, amiből pl. a szilvásgombócot csináljuk, hanem kifejezetten köretnek való, elsősorban mártásos húsokhoz. Ugyan nem ezért találták ki ilyen módon ezt a receptet, de akár tojásmentes, akár gluténmentes diétába beleilleszthető.
Fontos, hogy ne szétfövős fajta krumpliból készítsük, különben a gombócaink is szét fognak főni. Nyugodtan csinálhatunk nagyobb adaggal, ami megmarad másnap remekül megmelegíthető, egy serpenyőben körbepirítva.
salátának való krumpli
só
bors
szerecsendió
(tovább…)
Kategória: Kímélő ételek, diéta Köretek Nincs megjegyzés →